Az olvasókat megdöbbentette a hatalom lépése

Az olvasókat megdöbbentette a hatalom lépése

Könnygázzal és vízágyúkkal oszlatták fel a rendőrök azt a tüntetést, amellyel egy ellenzéki lap államosítása ellen tiltakoztak Törökországban. A lap az elnök egyik legnagyobb politikai ellenfelének érdekeltségébe tartozik, egy pénteki bírósági döntés azonban állami felügyelőbizottsági ellenőrzés alá vonta. Az ügy nemzetközi visszhangot is kiváltott: az amerikai külügyminiszter szóvivője nyugtalanítónak nevezte a történteket, az Európa Tanács emberi jogi biztosa szerint pedig a sajtószabadság sérült.

A Zaman című napilap utolsó független számával a kezükben tüntetnek az emberek Isztambulban. Az ellenzéki újságot pénteken államosította a kormány, de az azóta kirúgott vezetők még nyomdába tudták küldeni a szombati kiadást. A rendőrség péntek este erővel foglalta el a szerkesztőséget, és a tiltakozókat másnap is könnygázzal oszlatták fel.

„Sajnos az utóbbi három-négy évben bevett szokássá vált, hogy aki a kormány ellen beszél, vagy bíróság elé állítják, vagy börtönbe küldik, vagy a mostanihoz hasonló ellenőrzés alá veszik. Nagyon sötét korszaka ez a kormánynak, a demokráciánknak. De nem hiszem, hogy folytatódni fog, ez nem tartható hosszú távon” – fogalmazott.

Az angol nyelvű kiadás vezetője a török elnököt idézte. „A kormány széles körű boszorkányüldözést tart. Erdogan elnök egyszer azt mondta: »Boszorkányüldözés? Nevezzük annak, legyen! Ezt fogjuk tenni.« Szóval nyilvánosan elismerte, hogy ezt fogják tenni, és meg is teszik, üldöznek minden ellenzékit” – mondta Sevgi Akarcesme.

Több mint félmilliós olvasótáborával a Zaman az egyik legnagyobb török napilap. Az olvasók megdöbbentek a kormány lépésén. „Jelen pillanatban nincs igazság Törökországban. De ennek egyszer vége lesz. A történelem során a zsarnokok soha nem úszták meg büntetlenül” – vélte egy demonstráló.

A Riporterek határok nélkül tavalyi sajtószabadság-listáján Törökország a 149. helyen szerepelt a 180-ból.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »