Az olaszok végre hajókat küldenek Líbia partjaihoz – a niggereket pedig szépen visszaszállítják

Róma hat hajót küld a líbiai egységkormány kérésére az észak-afrikai ország parti őrségének megsegítésére – jelentette a Corriere della Serra című olasz napilap.


Lenne tennivaló bőven…

Hírdetés

Az olasz hajókon 50-200 tagú legénység szolgál majd, a javaslatot pedig még a nyári szünet előtt, augusztus elején jóváhagyhatja a római törvényhozás. A hajók a líbiai partvidék ellenőrzését fogják segíteni, a művelet célja pedig az embercsempészek tevékenységének, a migránsok átkelésének leállítása.

A tervek szerint a líbiai és olasz hajók tevékenységét olasz műveleti egység koordinálja majd a líbiai hatóságokkal együttműködve, s a líbiai és az olasz hajók is részt vesznek a "bajba jutott" (pontosabban saját akaratukból, az élősködés reményében ott lévő) emberek kimentésében, a migránsokat pedig Líbiába viszik vissza.

A lap azt írja, hogy a misszióban összesen mintegy 1000 ember vesz majd részt olasz részről, mert a mentőakciókban repülőgépeket, helikoptereket és drónokat is bevetnek majd.

Paolo Gentiloni olasz kormányfő a héten jelentette be, hogy Tripoli segítséget kért Olaszországtól területi vizeinek ellenőrzéséhez.

(MTI nyomán)

Korábban írtuk: Itt a lehetőség: az olasz kormány niggerimport helyett harcba szállhat(na) a migránskereskedők ellen


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »