Az olasz miniszterelnök most már földrengésbiztos házakat akar

Az olasz miniszterelnök most már földrengésbiztos házakat akar

MTI nyomán

Minél gyorsabban meg kell kezdeni az újjáépítést, de ennél is fontosabb, hogy a földrengésben megsemmisült épületek helyén földrengésbiztos épületek létesüljenek, az erre fordított pénzek felhasználása pedig átlátható legyen – írta Matteo Renzi olasz miniszterelnök internetes honlapján hétfőn a közép-olaszországi földrengést követő tervekről.

Olasz sajtóértesülések szerint a szerda hajnali földrengés óta sátortáborokban elszállásolt több mint 2500 embert legfeljebb egy hónapon belül fűthető konténer-lakásokban vagy faházakban akarják elszállásolni.

Sergio Pirozzi, a teljesen romba dőlt Amatrice város polgármestere hangsúlyozta, hogy a lakosok nem kérnek a konténerekből és faházakat szeretnének, lehetőleg korábbi otthonaik közelében. A Corriere della Sera napilap számításai szerint a faházak három-négy hónapon belül készülhetnek el, költségük négyzetméterenként 1400 euró (több mint 420 ezer forint) lehet. A lakosokat úgy próbálják elhelyezni, hogy az egykori szomszédok, lakóközösségek egymáshoz közel kerüljenek.

Matteo Renzi a lehető gyorsabb újjáépítést ígérte,

“pontosan ott, ahol a városok és települések korábban álltak”.

Az olasz miniszterelnök Renzo Piano Priztker-díjas olasz építésszel egyeztetett az újjáépítés lehetséges terveiről. Internetes bejegyzésében hangsúlyozta, hogy a földrengésben romba dőlt épületeknek nem csak gyorsan, de jól is, vagyis földrengésbiztosan kell újjászületni az átláthatóság jegyében.

“Az újjáépítésre fordított minden eurócent felhasználását ellenőrizzük”

– írta Matteo Renzi. Hozzátette, hogy a földrengések nem kerülhetők el, de a védekezéz lehetséges.

Az olasz korrupcióellenes hatóság (Anac) bejelentette, hogy az újjáépítés minden közbeszerzési pályázatát átvilágítja esetleges visszaélések elkerülése érdekében. Az újjáépítésért felelős kormánybiztos Vasco Errani politikus lesz.

Ezzel egy időben a földrengés térségében levő Rieti és Ascoli Piceno ügyészsége bűnvádi eljárást indított az utóbbi években épített vagy régebbi, de földrengésbiztossá tett, mégis összeomlott épületeknél felmerülő mulasztások kiderítésére. A vizsgálat elsősorban Amatrice összedőlt iskolaépületére irányul: a 2012-ben újjáépített Capranica iskolára mintegy 700 ezer eurót szántak, bár az építkezési cég vezetője nyilatkozatai szerint a munkát végül a város sokkal kevesebből végeztette el.

Amatrice kórházát a szomszédos Abruzzóban 2009-ben történt földrengés után veszélyesnek nyilvánították, mégse állították helyre, pedig elegendő pénzügyi forrás is rendelkezésre állt, de

“elveszett a helyi bürokrácia útvesztőiben”

– fogalmazott a La Repubblica című napilap.

Amatrice polgármestere elutasította a vádakat, hangsúlyozva, hogy az építési engedélyeket nem az ő hivatala adta ki, hanem a megyei és tartományi illetékesek. Az epicentrum Accumoli harangtornya az utóbbi években végzett stabilizáló beavatkozások ellenére is összedőlt egy családot temetve maga alá.

A térségben található Norcia városában az 1997-es földrengés után minden épületet földrengésbiztossá tettek és most alig keletkezett kár.

290 áldozat

A földrengés legutóbbi halálos áldozatát, egy nőt a Róma szálloda romjai alól emelték ki vasárnap éjszaka Amatricében. Az utórengések folyamatosak, az utolsó nagyobb, 3,6-es erősségű hétfő reggel rázta meg Accumoli térségét.

 

A 290 halálos áldozat közül harmincöttől szombaton a megyeszékhely Ascoli Piceno sportcsarnokában vettek végső búcsút. Kedden nem Amatricében, hanem Rieti repülőterén lesz a további áldozatok búcsúztatása.

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »