Az MVSZ tiltakozásra szólítja a törvénytisztelő magyarságot

A Magyarok Világszövetsége megdöbbenéssel értesült arról, hogy a mai napon a Fővárosi Törvényszék „bűnszervezetben, társtettesként elkövetett terrorcselekményért” első fokon a feltételes szabadlábra bocsátás lehetőségének kizárásával 13 év fegyházbüntetésre ítélte az elsőrendű vádlott Budaházy Györgyöt, az MVSZ tagját, a Pest Megyei Szervezet küldöttét, és hasonlóan súlyos – bár enyhébb – ítélettel sújtotta társait is.

A terrorcselekmény-sorozat célja a vád szerint az anyagi károkozáson túl a kormánypárt megfélemlítése volt, ami társadalmi veszélyességét mutatja.

Az első hírek olvastán-hallatán az MVSZ felháborodottan utasítja el „az első fok” 7 év után lebonyolított eljárását. Még ha megalapozottak lennének is az ügyészi vádak, a kiszabott büntetések aránytalanul súlyosak. Amint Szikinger István védőügyvéd fogalmazott, a vádbeli bűncselekmények nem túl nagy értékű rongálások, és korántsem olyan súlyosak, mint egy terrorcselekmény (Origo nyomán). „Boldog az az ország, amelynek ilyen terroristái vannak.”

Az ügyvéd szerint kényszerrel vettek rá gyanúsítottakat a vallomásra, és minden vádpontban felmentést kért védencére.

A 2006-os rendőrterror állami erőszakszervezet útján, illegális körülmények között elkövetett tömeges brutalitása az egyének összehasonlíthatatlanul súlyosabb testi károsításával járt, és nem az ellenzéki pártok, hanem a tömegek, az állampolgárok megfélemlítését célozta. Ennek társadalmi veszélyessége összemérhetetlenül nagyobb a Budaházyék terhére rótt cselekményekénél. Ennek ellenére egyetlen rendőri vezetőt sem ítéltek el, és a kirótt büntetési tételek összessége sem éri el az egyedül Budaházy Györgyre kiszabott büntetés mértékét.

A Magyarok Világszövetsége tehát nemcsak azért áll ki Budaházy György mellett, mert egy tagjáról, többszáz fős Pest Megyei Szervezete bizalmát 2016-ban elnyert küldöttjéről van szó, hanem a bíróságok politikai bunkósbotként való felhasználásának visszatérő veszélye miatt.

Mindezek alapján a Magyarok Világszövetsége hihetőnek tartja a védelem által megfogalmazott koncepciós per minősítést, és társadalmi veszélyességére tekintettel tiltakozásra szólítja a törvénytisztelő magyarságot.

(MVSZ Sajtószolgálat)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »