Az MSZP taktikát váltott: migránsok betelepítésével vádolja a Fideszt

Az MSZP taktikát váltott: migránsok betelepítésével vádolja a Fideszt

Az MSZP bebizonyította, hogy lehet a mostaninál abszurdabb a kvótakampányban mutatott viselkedése. A párt, amelyik otthon maradásra buzdít, és tét nélkülinek, érdektelennek minősítette a népszavazást, most azzal kezdett riogatni, hogy a Fidesz készül bevándorlók betelepítésére. Amit persze sürgősen meg kell akadályozni.

Harangozó Gábor / forrás: sikerado.hu

Elég nehéz követni az MSZP politikáját és kommunikációját a kvótakampányban. Az alapvető üzenet azonban az utóbbi napokban egyértelmű: az MSZP-sek szerint a népszavazás értelmetlen, semmi tétje, otthon kellene maradni.

Ehhez képest az MSZP bevándorlásügyi sajtótájékoztatót tartott csütörtök délelőtt, és megvádolta a Fideszt azzal, hogy migránsok betelepítésére készül. Azt a Fideszt, amelynek politikusai kvótafórumokkal haknizzák végig az országot, és arról beszélnek, hogy a migránsok betelepítése gyakorlatilag Magyarország megszűnését eredményezné.

Harangozó Gábor, az MSZP országgyűlési képviselője a budapesti sajtótájékoztatóján ugyanakkor azt mondta, birtokukba került a fideszes Móring József Attila parlamenti képviselő levele, amelyet választókerülete polgármestereinek címzett, írta az MTI.

A dokumentum Harangozó szerint azt bizonyítja: a Fidesz az emberek háta mögött elkezdte összeírni azokat az ingatlanokat, ahová a polgármestereikkel bevándorlókat akarnak betelepíteni.
A levél szerint a fideszes választókerületi elnök tanácskozásra hívja a polgármestereket, amelynek témája: “a kötelező betelepítési kvóta érvényesülése estén migránsok elhelyezése településeink üresen álló ingatlanjaiba”.

Az MSZP Somogy megyei elnöke szerint a helyzet világos: a Fidesz elkezdte összeírni azokat az ingatlanokat, ahova külföldieket akarnak betelepíteni. Valószínűbb azonban, hogy a polgármestereket azért hívja össze a Fidesz, hogy minden településen érezzék a kvótaszavazás igazi tétjét.

Harangozó Gábor viszont úgy gondolja, mivel szerdán Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke megerősítette, nincs és nem is lesz kötelező betelepítési kvóta, a Fidesz a letelepedési kötvényt vásárlókat akarja elhelyezni ezekben az ingatlanokban.

Vagyis azokat az embereket, akik 300 ezer eurót, vagyis közel 100 millió forintot tudnak költeni a magyar állampolgárságra. Az MSZP tehát életszerűnek tartja, hogy ezek az emberek rá lesznek szorulva, hogy Somogy megyei önkormányzati lakásokban helyezzék el őket.

Gondolhatnánk azt, hogy mindez egyetlen MSZP-s megyei elnök gondolata, ám a sajtótájékoztatót Harangozó nem egyedül tartotta, hanem Demeter Márta MSZP-s képviselő is hozzászólt a dologhoz. Ő azt mondta, hogy már 16 ezer bevándorlót hoztak a letelepedési kötvény révén Magyarországra, köztük elítélt bűnözőket is.

Az ingatlanok összeíratása szerinte azt bizonyítja, a Fidesz további kötvényvásárlókat szeretne, akiknek további kedvezményeket akar adni. Szerinte a Fidesz arra készül, hogy állampolgárságot, útlevelet és ezzel szavazati jogot is ad az általuk betelepített bevándorlóknak. Demeter Márta felszólította a Fideszt, hogy
azonnal fejezze be az ingatlanok összeíratását és a betelepítéseket.

A délelőtti sajtótájékoztató azért nehezen helyezhető el az MSZP politikájában, mert ha a távolmaradás mellett buzdítanak, akkor éppen az lenne az érdekük, hogy minél kevesebb szó essék a bevándorlásról és a magyarországi betelepítésről. Az MSZP-nek múlt héten volt is egy kampányvideója arról, hogy Orbán csupán a figyelemelterelés miatt beszél a migránsokról. Azért, hogy ne az oktatás, az egészségügy vagy a közmédia “tönkre tételére” figyeljenek az emberek. Hát, most pont ők beszélnek a bevándorlók betelepítéséről.

Ehhez képest viszont az MSZP annyira ráállt erre a Somogy megyei betelepítéses vonalra, hogy délután Kaposvárra látogat Molnár Gyula pártelnök, aki Harangozó Gáborral újabb sajtótájékoztatót tart.

A mostani szocilista üzenet ráadásul abból a szempontból is érdekes, hogy mennyire kiakadtak az MSZP-sek azon, hogy Orbán Viktor hétfőn bedobta: MSZP-s településekre Brüsszel migránsokat telepítene be. Most pont ugyanezt csinálták, csak fordítva.

Forrás: Index.hu

The post Az MSZP taktikát váltott: migránsok betelepítésével vádolja a Fideszt appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »