Az MSZP-nek vége…

Az MSZP-nek vége…

Bár Stephen Hawking 2014-be visszavonta az „eseményhorizontok” létezésére vonatkozó állításait, miszerint a fekete lyukak körül nincs olyan gravitációs tér, amely először foglyul ejti a hatósugarába került anyagot, majd ezt előbb-utóbb beszippantja, én mégis fenntartom a „politikai eseményhorizont” hasonlatomat az MSZP kapcsán.

Először 2009-ben, az EP-választásokkor jeleztem e hasábokon, hogy Gyurcsány lavina alá vitte az MSZP-t, így nem tudja, hogy hol van lent és hol van fent. Régi tájolási pontjait a Horn-korszakból elveszítette a párt, és a gyurcsányi felfokozott kommunikációs kormányzási modell Balatonőszödöstől, tévészékházastól és bizalmi szavazásostól, a szociális népszavazással együtt lavinaként sodorta el 1989-es struktúráit. Azt is jeleztem, hogy valószínűleg tíz éven belül a politika baloldali vákuuma felfalja a régi MSZP-t.

Teóriámat és a strukturális beroskadás kényszerűségét nem sokan osztották, ám ezt Gyurcsány kiválásakor is fenntartottam, azzal az észrevétellel – e téren pont Bayer Zsolttal folytattunk többször is nyilvános vitát –, hogy ezzel nem az MSZP, hanem Gyurcsány fog túlélni.

2011-ben általános volt a jobboldalon a vélekedés, hogy Gyurcsánynak vége. Nem lett. És most nyáron még mindenki javában a baloldal összefogásáról és Botka éppen aktuális taktikai lépéseiről vitázott, amikor az MSZP-t szétfeszítő strukturális folyamatokra igyekeztem rámutatni, és arra, hogy a párt strukturális és stratégiai belső feszültségei csak beteljesíteni látszanak régi prognózisomat (Az MSZP végórái I–II., Demokrata, július 12., 19.)

És lám, bekövetkezett. Botka távozott a miniszterelnök-jelöltségből. Fél évvel a választások előtt. Ujhelyi István alelnök is. A pártban teljes a káosz. Bizony a fekete lyuk nagyon közel van.

Most megint mindenki elemez, mond mindent, és magyaráz. Jó reggelt! Az MSZP-nek vége. Nézzük ismét strukturális oldalról! A párt hagyományos kötőszövetei eloldódtak. Eloldódott Budapest és a vidék, eloldódott a pártvezetés egyik része a másiktól, és eloldódott a baloldali választóbázis a többségi MSZP-hez kötődéstől. Mindeközben igaz az is, hogy ezt az oldást nemcsak belülről – a rossz kommunikáció, belső személyi ellentétek, eltérő stratégiák – okozzák, okozták, hanem a Fidesz kemény politikai környezetépítése, vagy építési kísérlete, amely minimum zavarokat okozott az MSZP belső működésében.

Ugyancsak ezt a belső strukturális oldódást jelentette a Gyurcsány-dilemma. Az, hogy a tagság sem Budapesten, sem vidéken korántsem volt annyira elutasító a Nagy Kalandor irányában, mint ahogyan azt Botka megfogalmazta. Strukturális probléma volt az elnök és a miniszterelnök-jelölt hatalmi erőterének tisztázatlansága. Molnár Gyula nem volt képes elnöki hatalmát megerősíteni és önálló centrumként vezényelni a folyamatokat. Zsebre dugott kézzel kicsit ide is, oda is el akarta játszani a „jó fej” menedzsert akkor, amikor stratégiai élet-halál kérdésekben kellett dönteni. Egy-egy döntés mellett is zsebre dugott kézzel állt, és a stratégiai szemben állók mellett is. Úgy gondolta, ez a „jófejség”!

Súlyos strukturális bajokat okozott ezzel. Az MSZP elnöke az MSZP stratégiai ügyeiben nem volt képes hatalmi centrumot képezni, nem volt képes a döntéseket integrálni, és nem volt képes mindezek alapján rendet tenni. Úgy állt, álldogált ezekben az ügyekben, mint egy… hol emellett, hol amellett…

És persze most ebből azt levonni következtetésként, hogy Molnár Gyula felelőssége milyen nagy, nos, ezt lehet, csak nem lenne igaz… Persze van felelőssége, de körülbelül akkora, mint amekkora az SZDSZ eltűnésében Retkes Attilának, a párt utolsó elnökének volt, aki azzal kezdte elnöki karrierjét, hogy elnézést kért a magyar társadalomtól mindazért, amit az SZDSZ csinált az őt megelőző húsz évben. És ezzel be is zárta a pártot. Kész. Vége.

Na körülbelül ekkora lesz párttörténeti értelemben Molnár Gyula felelőssége is az MSZP kimúlásában. Pont azért, mert ő már egy strukturális terméke volt pártjának, aki „csak” sodródott az eseményhorizonton. Ahogy Botka is. Annyi különbséggel, hogy Botka csakis magára lehet mérges. Mert neki volt egy lehetősége, hogy kiszakadjon az eseményhorizontról. Tavaly, amikor nem lett választmányi elnök. Akkor megmaradhatott volna szegedi nagy kánnak – ahogy találóan nevezték a sajtóban. De nem. Ő bejelentkezett, hogy majd elviszi az MSZP-t a fekete lyuktól, kivezeti az eseményhorizontról. Balga volt. És persze most még maradhat Szeged polgármestere, de a nagy kán címét elvesztette. Annak is vége. És mindeközben az MSZP politikai karrierkínálata a nullára redukálódott. Politikusi rekrutációs ereje pedig kimúlt. Szóval nagyjából ennyit a struktúráról.

Hogy e struktúrákat milyen stratégiák feszítették? Mindenekelőtt az „Orbánt legyőzni vagy Orbánnal együtt élni?” dilemma. Retorikájában mindkettőt az Orbán Viktor elleni szájkarate vezérelte, de valójában nagyon is súlyos stratégiai különbségek húzódtak meg mögöttük. A párt egyik részének a legnagyobb ellenzéki pártiság elérése volt a célkitűzése 2018 utánra, míg a másik részének a kormányváltás megcélzása.

E két stratégiát meg végképp nem tudták közös platformra hozni a Gyurcsány-dilemma kapcsán. Ott az egyik Gyurcsány-nélküliséget, a másik Gyurcsány-elfogadást hirdetett. Vagyis fehér-fekete alapállások feszültek egymásnak, amiről teljesen nyíltan nem is lehet beszélni a párttagság előtt. A pártelnök pedig hol ezekkel, hol azokkal fütyörészett együtt.

A Jobbik eközben kiszámíthatóan stabilizálta helyzetét, igaz, táborát növelni nem tudta. Ám a kis pártok megérezték, hogy vérzik az MSZP. Gyurcsány sebétől. És Gyurcsány csak véreztetett… nagyon ügyesen. A többiek meg kezdték látni, hogy ez a vad már nem az a vad. Sőt kezdték érezni, hogy ez az oroszlán már nem az az oroszlán. Nyaka véres, és csakis sebzettségét mutatja a Botka-féle agresszív vonaglás. Valójában csak köré kell gyűlni, és egy perc alatt széttéphető, vihető valamilyen darabja, csak merjen harapni az egykori falkatárs.

És bekövetkezett. A Medián szeptemberi közvélemény-kutatása már azt mutatta, hogy a falkatársak felsorakoztak Botka és az MSZP körül. Botka idétlen ajánlata, hogy majd a pártlistás helyek felét elosztja az ellenzéki pártok között, nevetségessé tette őt. És mindegyik falkatárs kinyilvánította, hogy nulla a tekintélye előttük. Mindenki a külön indulás mellett tette le a voksát. Először Gyurcsány, aztán az LMP, aztán az Együtt és a Momentum is. Persze ők azok, akik korábban is jelezték ezt a nagy kán felé. „Eb ura fakó, Ugocsa non coronat!”

Lattmann Tamás meg Tarjányi Péter? Hogy ők a nagy Botka-ledöntők? Nevetséges. Akik erről a szintről elemeznek, azok a panelpolitológia szintjét sem érik el. Ha Molnár Gyulát e folyamatban Retkes Attilához hasonlítottam az SZDSZ elbukásában, akkor Lattmann meg Tarjányi körülbelül az SZDSZ utolsó napjainak portásai a székházban. Ott volt a portás? Ott. Ő zárta az ajtót? Igen. Tehát nagy a felelőssége a párt bezárásában… Igen. Óriási… Persze karikírozom most azt a silány minőségű politikai analitikát, ami bennünket körülvesz. Persze ők is benne vannak a folyamatban, de kezeljük már helyén a dolgokat. Caesart sem az utolsó szúrás ölte meg, hanem a 35 előtte…

Az MSZP sorsa valójában Gyurcsány kiválásával pecsételődött meg végleg, és a lejtőn 2004. december 5-én indult el. 2009-ben ezért mertem prognosztizálni, hogy egy tízéves folyamatban teljesen eltűnik az MSZP mint rendszerváltó pártstruktúra. Eltűnnek monopóliumai a média, kultúra, gazdaság területén, és szavazótáborát széthordják az új baloldali képződmények. Akkor is ezt mondtam, amikor a szakma még az MSZP nagy megújulását elemezte…

És most ez a végső felvonás jön. A pártok felsorakoztak, hogy szétszaggassák régi alfa­hímjüket. Mindenki vinni akar egy darabot belőle, az új erő hírnökeként. Harap egyet, kettőt, hármat… amíg vonaglik a kimúló oroszlán. És Molnár Gyula zsebre dugott kézzel még azt mondja, hogy most van ám itt az igazi nagy lehetőség az összefogásra, mert már nincs Botka… Balga. Nem látja, hogy igazából már ő sem tényező. Ahogy az MSZP sem. Nem látja, hogy a valódi tét az MSZP számára már az, hogy egyáltalán bejut-e 2018-ban az országgyűlésbe. Vele összefogni? Akit mindjárt széttépnek az ellenzéki pártok? Nevetséges.

Az MSZP tábora mára már szinte mindegyik ellenzéki párt irányába beköthető. Az „antimigránsok” és letelepedésikötvény-ellenesek mehetnek a Jobbikhoz, amelyik így már biztos a második párt lesz. A korrupcióérzékenyek mehetnek az LMP-hez, a valódi balliberálisok jobb híján inkább a Gyurcsány-kocsmába mennek. Ja, és az a néhány fiatal talán megy a Momentumhoz.

És ennyi… Volt MSZP, nincs MSZP! A fekete lyuk elnyeli… a falka szétszaggatja.

2009 óta nyolc év telt el. A vég már visszafordíthatatlan. Ezt látja már mindenki az ellenzéki oldalon. És netán még az összeesküvés-elméleteket kedvelőknek lesz igazuk. Az MSZP túlélése inkább lesz kormánypárti érdek, mint ellenzéki. Elvégre ez a modern „politikai környezetépítés” tudománya a nagy pretoriánus pártok részéről.

Ám most még a sok kis sörényű baloldali pártoroszlán nem ezzel foglalkozik. Most, a végjátékban a minél nagyobb harapásra koncentrál. Minél többet kiszakítani az MSZP-ből. Mindeközben pedig a kis ellenzéki pártoknál, különösen az LMP és a DK esetében a karrierkínálati lehetőség többszörösére nőtt. Kellenek a képviselőjelöltek, a leendő önkormányzati jelöltek, és aktivizálódott a rekrutációs képességük is. Más struktúrában, de igaz ez a Momentumra is. Ezek mind azt erősítik, hogy az MSZP-vel együtt már nincs milyen vadászatra indulni. Nagyobb pillanatnyi érdek már az ő gyors levadászása.

Torgyán József kisgazdapártja fél évvel a választások előtt még 9-10 százalékon állt 2002-ben. A választásokon egyetlen darabja sem ért el 1, azaz egy százalékot. Az MSZP-nek ilyeténformán tehát vége. Quod erat demonstrandum!

Zárug Péter Farkas –]]> www.demokrata.hu]]>

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »