Az LMP úgy tesz, mintha sikerült volna

A rendszerváltás óta lezajlott minden privatizációt felülvizsgálna az LMP, még akkor is, ha ezzel esetleg az MSZP vagy más ellenzéki pártok nem értenek egyet – mondta Magyarország élőben című műsorunkban Sallai R. Benedek.

Az LMP képviselője erről annak kapcsán beszélt, hogy nem lesz meg a kellő számú aláírás a földprivatizációról szóló közös ellenzéki népszavazási kezdeményezéshez. Sallai R. Benedek szerint ettől függetlenül ők úgy tesznek, mintha érvényes és eredményes népszavazáson lennének túl.

„Úgy csinálunk, mintha sikerült volna a népszavazás és elkezdjük ugyanazokat a jogszabály-alkotási munkákat, mint amit a sikeres népszavazás esetén szükséges lett volna tenni. Magyarul, megalkotjuk azokat a jogszabályi formulákat, amelyek lehetővé teszik azt, hogy a jelenleg még állami tulajdonban levő termőföldek további értékesítésének minden későbbi kormányzatnak is legyen egy olyan fék, amely ellehetetleníti azt, hogy a nemzet eme legfontosabb természeti erőforrásait egy hibás kormányzati döntés eljátssza vagy kijátssza a baráti körnek” – fogalmazott az LMP országgyűlési képviselője.

Tekintse meg a Sallai R. Benedekkel készült teljes beszélgetést:


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »