„Az istentelenség egyenlő a tönkremenéssel”

Korunk emberének talán legfőbb tulajdonsága, hogy nem ismeri be, ha tévedett, ha hibázott, pláne, ha bűnt követett el. Józan ésszel aligha belátható, miért teszi ezt. Hiszen azzal senki sem lesz kisebb, kevesebb, ha elismeri, hogy adott helyzetben rosszul cselekedett.

Magyar Menedék - Háttérhatalom

Találóan szemlélteti ezt az alábbi történet, „Lavredan, a hitetlen francia író vallomása”:

„Mindig csak nevettem a hitet – és bölcsnek tartottam magamat. A nevetéstől azonban elment a kedvem, mert hazámat vérezni és sírni láttam. Az utcán álltam és néztem a háborúba vonuló katonákat. Mily szépen mentek a halálba. Elmentem közéjük és ott újra megtanultam a Hiszekegyet: Hiszek egy Istenben. Láttam, hogyan viselik a családok a hősi halottjaikért való gyászt és azt mondtam magamnak: mégis csak fölséges vigasz az örök életben hinni és egy örök hazára gondolni, mikor a földi haza ily szomorú állapotban van.

Mily rettenetesek és gyógyíthatatlanok annak a népnek sebei, melynek ereiben nem folyik balzsamként Annak a véréből egy csepp, Kinek nevét ajkamra venni nem merem, Ki oly jó volt hozzám és Ki iránt én oly hálátlan voltam. Mi lenne Franciaországból, ha gyermekei hívők nem lennének és asszonyaik nem imádkoznának. Franciaország, Franciaország térj meg őseid hitéhez! Az istentelenség egyenlő a tönkremenéssel. Nem tudom élek-e még holnap, csak azt tudom, hogy irodalmi tevékenységem megcáfolásául és befejezésül közhírré kel tennem, hogy én, Lavredan, a hitetlen író, nem merek, mint Istentagadó meghalni. Nem a pokoltól való félelem indít erre a behódolásra, hanem az a gondolat, hogy igenis van Isten és hogy szörnyű attól távol lenni. Áldom azt az órát, mikor térdre esve elmondhattam:

„Hiszek, hiszek, hiszek Istenben!”

Ez a vallomás az emberiség üdve és éneke is, aki ezt nem ismeri, az sötétségben él.”

(Farkas Edith S. M.: Missziós útravalók. I. kötet. Budapest, 1925. Szociális Missziótársulat-Apostol Nyomda Rt. 11-12. old.)

Igen, itt tart ma is az emberiség. Legfeljebb annyit még ehhez, hogy nagyon, de nagyon kevesen vannak, akik legalább életük végső pillanatában alázatosaknak bizonyulnak Teremtőjük iránt. A legtöbben helyzetükért, sorsukért ilyenkor is mindenkit vádolnak, csak éppen önmagukat nem. „Eredményét” aztán láthatjuk mindenben…


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »