Az irgalmasságot szorgalmazta Ferenc pápa

Az irgalmasságot szorgalmazta Ferenc pápa

A mai világban „kiselejtezett” népekről és emberekről, a szegények, bebörtönzöttek, elnyomottak tömegeiről emlékezett meg Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában bemutatott nagycsütörtöki krizmaszentelő szentmisén.

A katolikus egyházfő homíliájában azt mondta, hogy számos népet „áthatolhatatlan kőfalak vagy fémkerítések” vesznek körbe, miközben mások egy „egyszerű klikkel nyíló és záruló virtuális világ” rabjai. Párhuzamba állította azokat, akik azért szegények, mert fenyegetik és „taszigálják” őket, illetve azokat, akiket a fogyasztói társadalom ezernyi csábítása tart hatalmában, és akik képtelenek ezeket „lerázni” magukról, hogy valóban szabadok legyenek.

Az irgalmasságnak szentelt rendkívüli szentév húsvétján Ferenc pápa a „feltételek nélküli” irgalmasság gyakorlásának jelentőségét hangsúlyozta mindazokkal szemben, akik szegénységben, elnyomásban, a világ és a társadalom „legtávolabbi” peremén élnek. Az emberek közötti irgalmasságot szorgalmazta a hétköznapok apró gesztusaiban is, kijelentve, hogy az alázat és a szeretet teszi egészségesebbé, szabadabbá, méltóságteljesebbé életünket, „apró lépésekkel haladva előre a senki földjén, ahol a közöny és az erőszak uralkodik”.

Ferenc pápa krizmaszentelő misét tart a vatikáni Szent Péter-bazilikában nagycsütörtökön Fotó: Angelo Carconi / MTI / EPA

„Papokként mi azzal a kiselejtezett néppel azonosulunk, amelyet az Úr megment, és megemlékezünk a szegények, tudatlanok, bebörtönzöttek tömegéről, akik azért vannak ebben a helyzetben, mert mások elnyomják őket” – mondta az egyházfő.

A papi fogadalom megújítása

Ferenc pápa Róma püspökeként megáldotta és megszentelte a következő évben az egyházmegyéjében a keresztelésekhez és a betegek kenetéhez használt szent olajokat és a többek között bérmáláskor és papszenteléskor is használt olajat (krizmát). A misén Ferenc pápa az egyházi hagyomány szerint megújította papi fogadalmát a vele koncelebráló bíborosokkal és püspökökkel együtt.

Nagycsütörtök délután az utolsó vacsorára emlékező misét Ferenc pápa a Rómától harminc kilométerre levő Castelnuovo di Porto befogadóállomásán mutatja be, amely a legnagyobb olaszországi menekültközpont. A lábmosás szertartásán a pápa 12 menekültnek és a velük dolgozó önkénteseknek mossa meg a lábát. Az olaszországi menekültkérelemre váróknak ezen az állomásán mintegy kilencszázan tartózkodnak a világ huszonöt országából, jelentős többségük afrikai és férfi, nyolcvan százalékuk 19–26 év közötti, több mint ötszázan muzulmán vallásúak, de vannak közöttük koptok és hinduk is.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »