„Az irániaknak már semmi keresnivalójuk Irakban”

„Az irániaknak már semmi keresnivalójuk Irakban”

Az iraki Kirkuk városát és a környező tartományt iraki–iráni közös hadművelettel szállták meg az iraki kormányerők, és együtt űzték el onnan a kurdokat, megtorlásul az iraki Kurdisztán régió függetlenségi népszavazásáért.

Szeptember 25-én még ünneplő kurdokkal voltak tele Kirkuk utcái: annak örültek, hogy szavazhattak az iraki Kurdisztán régió és a környező kurdok lakta települések függetlenségéről. Kirkuk főterén – egy hónappal később már – iraki zászló lobog, a rendre iraki katonák vigyáznak. Kirkukot több mint 100 ezer kurd hagyta el néhány nap alatt, miután az iraki hadsereg és az iráni támogatású Hasd-el-Sábi síita milícia megszállta a várost, megtorlásul a kurd függetlenségi referendumért.

A nagyrészt kurdok lakta Kirkukot és környékét még 2014-ben foglalták el a kurd pesmergák, miután az iraki hadsereg megfutamodott az Iszlám Állam elől. Péntekre azonban az egész környező tartományt visszafoglalták az iraki–iráni erők, és már Kirkuk határában néznek farkasszemet a pesmerga harcosokkal.

„Elhoztuk a fegyvereinket, hogy védekezzünk az iraki erők támadásai ellen. Megtámadtak minket, és rosszul bánnak a kirkuki emberekkel, eltávolították Kurdisztán szent lobogóját is. El akarják foglalni Kurdisztánt, meg akarják szállni. Mi azért vagyunk itt, hogy megvédjük a népünket, és megakadályozzunk egy népirtást” – közölte Hama Reker pesmerga Dandártábornok.

Hírdetés

A Kirkuk megszállásából oroszlánrészt vállaló Hasd-el-Sábi síita milíciát részben iráni parancsnokok vezetik, a kormányzóság épületében még az iráni legfőbb vallási vezető képét is kitették, kurd sajtóbeszámolók szerint.

Amerika rossz szemmel nézi

Pedig az irániaknak már semmi keresnivalójuk nem lenne Irakban, legalábbis az amerikai külügyminiszter szerint. „Irak biztonságos és stabil, és képes arra, hogy megálljon a saját lábán. Úgy gondoljuk, ez nem összeegyeztethető az Irakban tapasztalható káros iráni befolyással. Most, hogy az Iszlám Állam elleni harc a végéhez közelít, az Irakban lévő iráni milíciáknak haza kell menniük. Az Irakban lévő összes külföldi harcosnak haza kell mennie” – szögezte le Rex Tillerson, aki ázsiai körútját Szaúd-Arábiában, Irán legnagyobb térségbeli riválisánál kezdte.

Rijád az USA fontos közel-keleti szövetségese, amely rossz szemmel nézi az iráni befolyás növekedését, csakúgy mint Washington másik kiemelt régiós partnere, Izrael. Az Egyesült Államoknak azért fontos, hogy határozottan állást foglaljon Irán ügyében, mert időközben Oroszország is egyre szorosabb kapcsolatba kerül a szaúdi és az izraeli vezetéssel.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »