Az iraki gyerekek mától iskolába járhatnak Nyitrán

Az iraki gyerekek mától iskolába járhatnak Nyitrán

A Nyitrán elhelyezet iraki keresztény gyerekek mától iskolába járnak. Az iraki gyerekek a többi diákkal közös osztályba fognak járni, de külön óráik is lesznek, ahol szlovákul tanulhatnak – mondta Miroslav Lyko, a nyitrai püspökség szóvivője.

 

Az iskolába összesen 34 gyerek kezdi meg az oktatást, akiket hét iskolai intézménybe osztottak szét Nyitrán és környékén. Lyko elmondta, hogy Nyitrán három, a nyitrai püspöki hivatalhoz tartozó iskoláról van szó, a negyedik  a piarista rend tanintézménye.

 

„Néhány gyerek a környező falvakból fog bejárni Nyitrára, és lesznek, akik a lakóhelyükön részesülnek oktatásban” – mondta Lyko. Az egyház lehetővé teszi, hogy nyolcadig évfolyamba a 16 éves iraki gyerekek is bekerülhessenek.
Nyitrán és környékén összesen 149 iraki menekült lelt otthonra.

 

25 családról van szó, a közösség már két taggal bővült. Az Iszlám Állam elől menekülőknek helyi önkéntesek és a katolikus egyház nyújtott segítséget.

 

Sme/Nasanitra.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »