Az IMF és más idegenek

Arra kérte Orbán Viktor miniszterelnök a magyar családokat, hogy bontsanak pezsgőt, miután hazánk visszafizette a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) és az Európai Bizottságtól még a Gyurcsány-kormány által 2008-ban felvett hitelt. De vajon csak ennek az egy alkalomnak szólt az ünnep, vagy annak is, hogy még egyszer nem lépünk bele ugyanabba a folyóba? Annak tudatában érdemes ezen kicsit morfondírozni, hogy milyen feltételek mellett kellett az IMF-hitelt felvenni a gazdasági szempontból vérzivataros időben, és vajon miért kell akár százmilliárd forintnyi közpénzt elpazarolni most, békeidőben. A valutaalaptól igényelt kölcsönről és a letelepedési kötvények korrupciógyanús ügyletéről van szó, amelyek lényegében egy tőről fakadnak: mindkét esetben az államadósság finanszírozása a kinyilvánított kormányzati cél.

2008-ban kényszerpályán volt az ország a gazdasági válság miatt. A rendkívüli helyzetet súlyosbította a neoliberális gazdaságpolitika, ami csőd szélére sodorta Magyarországot. A csőd elkerülése érdekében nem volt más választás, mint hogy a balliberális kormány aláírja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) diktálta feltételeket. A valutaalap kőkemény megszorító intézkedéseket kért a kölcsönért cserébe. Ugrott a 13. havi nyugdíj és fizetés, csorbultak a családtámogatások, csökkenteni kellett a szociális és jóléti kiadásokat. Ugyanakkor letagadhatatlan, hogy a valutaalap hitelének ára feleannyiba került, mint ha Magyarország a piacon keres forrást, ráadásul ez akkor szinte lehetetlen lett volna. Ebben az időszakban ugyanis erősen korlátozott volt a nemzetközi állampapírpiacokhoz való hozzáférésünk.

Magyarország ma már jobban teljesít, a nemzetközi pénzügyi helyzet is jócskán javult. Az állampapírok olyan olcsón dobhatók piacra, mint még soha az újkori történelemben. Egy ötéves lejáratú, euróalapú magyar állampapírért például már 0,5 százalékos kamatért sorban állnak a befektetők. Pont ezért furcsa és érthetetlen képződmény a letelepedési államkötvény, amely a piacinál négyszer drágább. Ezért hazánk ugyanis kétszázalékos kamatot fizet ki a befektetőknek, pedig negyedannyiért is megvennék. Persze nem akárki vásárolhat ebből a speciális papírból, csak az az öt cég, amely engedélyt kapott a kötvények forgalmazására az Országgyűlés gazdasági bizottságától. A kötvényüzlet hazai atyja, a fideszes Rogán Antal még bizottsági elnökként adott ki a forgalmazásra engedélyt az egy kivételével adóparadicsomokban bejegyzett vállalkozásoknak. Ezek a cégek vehetik meg a magyar államtól a papírokat és adhatják el busás haszonnal a külföldieknek. Ráadásul még a kamatok is a vállalkozásoknak profitálnak. Az elmúlt szűk három évben több mint 100 milliárd forintos bevételt könyvelhettek el, amelyből 33 milliárd forint közpénz.

Az IMF-től felvett hitelnek tehát voltak megmagyarázható indokai, azt azonban még senki sem tudta megindokolni, hogy a kormány miért fizet négyszeres árat a letelepedési kötvényekért. Komoly kérdéseket vet fel az is, hogy miért kerülhet ilyen óriási összegű közpénz offshore cégekhez, milyen megfontolás állhat a kivételes helyzetbe hozott államkötvény-forgalmazókkal való kormányzati együttműködés mögött. Kinek állhat érdekében a százmilliárd forintos üzleti lehetőséget biztosítani adóparadicsomokban bejegyzett cégeknek? A multinacionális vállalatok és a Soros-féle spekulánsok is csak álmodoznak ilyen üzleti lehetőségekről.

Jó, hogy Magyarország visszafizette az IMF-hitelt, a felhőtlen ünneplésnek azonban nem jött még el az ideje. Idegen és ismeretlen érdekek szolgálata még mindig sajátja a magyar politikai elitnek.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 07. 01.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »