Az illegális migráció nagy feladatot ró a rendőrségre

Az illegális migrációval szembeni hatásos fellépés csak nemzetközi együttműködés keretében valósítható meg – hangsúlyozta az országos rendőrfőkapitány pénteken Budapesten.

Papp Károly az európai fővárosok rendőrfőkapitányainak 38. kongresszusát megnyitó beszédében azt mondta, hogy a terrorcselekmények mellett Európa másik nagy kihívása 2015 óta „az extrém mérteket öltő illegális migrációs hullám”.

Az illegális migráció nagy feladatot, leterheltséget jelentett a magyar rendőrség számára is, de a kormány intézkedéseinek eredményeként Magyarországon és Budapesten „a közbiztonság kiegyensúlyozott, szélsőségektől mentes, közbiztonsági deficit az országban nem alakult ki” – jelentette ki. Papp Károly köszönetet mondott a migrációval szembeni hatékony fellépés érdekében való együttműködésért a Magyarországgal szomszédos országoknak, a visegrádi négyek tagállamainak és Németországnak. Az információk és adatok megosztása, a közös elemző-értékelő munka rendszeresen meghozta a szakmai sikereket – jelentette ki a rendőrfőkapitány. Rámutatott: a magyar rendőrség a határőrizeti faladatok segítésére nemcsak a Frontex keretei között, hanem kétoldalú megállapodások alapján vezényelt és vezényel rendőri egységeket Szerbiába, Szlovéniába, Macedóniába, Bulgáriába és Görögországba.

Papp Károly elmondta, Magyarország 1100 kilométeres külső schengeni szárazföldi határral rendelkezik, és a tavalyi évben körülbelül 400 ezer illegális migráns érkezett Magyarország, ezáltal az Európai Unió területére. A kormány 2015-ben jogi, rendészeti és technika szigorító intézkedéseket vezetett be az EU külső határának „a schengeni határellenőrzési kódexben rögzítetteknek megfelelő őrizete és védelme érdekében”. A bevezetett intézkedéseknek köszönhetően az idei év eddig eltelt időszakában a tavalyi évhez viszonyítva jelentős mértékben csökkent az illegális migránsok száma, de még mindig többszöröse a 2010-es évek elején jelentkező illegális migrációnak – közölte az országos rendőrfőkapitány.

Mint mondta, a magyar rendőrség az intézkedések és a fejlesztések hatására, együttműködve a honvédséggel „magas szakmai szinten tudja őrizni a schengeni külső határokat”. Megjegyezte azt is, hogy növelték az embercsempész csoportok felderítését végrehajtó állomány létszámát is.

Papp Károly megnyitó beszédében azt mondta, az elmúlt időszakban az európai országokban jelentkezett kihívások „nagyon sok esetben negatív irányba változtatták meg az állampolgárok szubjektív közbiztonságérzetét”. Az elmúlt bő egy év során az általános terrorfenyegetettség Európában magasabb szintre került. Azok a terrorcselekmények, amelyek Európai különböző városaiban történtek, komoly kihívást jelentettek az országoknak és a rendvédelmi szerveknek.

A terrorcselekmények egyértelműen rávilágítottak arra, hogy a rendvédelmi szerveknek és a titkosszolgálatoknak hatékonyabb együttműködés kell végezniük a megelőzés területén, az információcserében, és tovább kell szélesíteni a nemzetközi együttműködést – hangsúlyozta Papp Károly.

Szavai szerint mivel a bűn nem ismer határokat, a bűnüldözés sem ismerhet. Kiemelten fontosnak nevezte az országok rendőrségeinek, a fővárosi rendőri vezetők párbeszédét, amit a mostani tanácskozás is hivatott szolgálni.

A rendőrség honlapján közzétettek szerint a nemzetközi rendezvényen harminc európai és két Európán kívüli ország fővárosainak főkapitányai vesznek részt, ahol megosztják egymással azon gyakorlatokat, melyek előremutatók, és biztosítják az országok közötti tapasztalatcserét. Budapest elsőként ad otthont az 1979 óta évente megrendezett szakmai találkozónak. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a kongresszust 2016. szeptember 9-e és 11-e között rendezi meg. A rendezvényen hagyományosan az európai fővárosok rendőrfőkapitánya, valamint a rendfenntartásban érdekelt szervezetek felső vezetői vesznek részt. A konferencia fő témája a rendkívüli helyzetek esetén teendő elsődleges rendészeti és bűnügyi intézkedések bemutatása, amelyen a házigazda Budapest rendőrfőkapitányán túl előadást tart Belgium, Észtország, Franciaország, Izland, Lengyelország, Oroszország, az Egyesült Királyság, valamint Spanyolország delegációja is.

A konferencián a korábban, illetve a közelmúltban bekövetkezett rendkívüli helyzetek kezeléséhez kapcsolódóan előadásában mutatja be a brüsszeli, a párizsi és a madridi rendőr-főkapitányság delegációjának vezetője a megtett közbiztonsági és bűnügyi intézkedéseket és hatásukat – olvasható a Police.hu oldalon.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »