Az igazi Flintstones-város: ma is élnek a 9000 éves itáliai barlangokban

Az igazi Flintstones-város: ma is élnek a 9000 éves itáliai barlangokban

A dél-olaszországi Sassi di Matera városrészről úgy tartják, hogy a világ legrégebbi, folyamatosan lakott barlangvárosa. Az UNESCO által védett kis labirintusok, otthonok, lakások, templomok és lépcsők utánozhatatlan hangulata a világ minden tájáról vonzza a kíváncsi látogatókat, de a filmeseket is. Ám nem mindig volt ilyen idilli a helyzet.

Az Appennini-félsziget déli részén fekvő Basilicata régió egyik gyöngyszeme, Sassi de Matera városa az egyik legkorábbi, a kőkorszakban benépesült település, amely a mai napig lakott. Az ott lakók gyakran viccelődnek azzal, hogy a 9 ezer éves város egy-egy szeglete kísértetiesen hasonlít a népszerű, 1960-as évekbeli rajzfilmsorozat, a Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki (eredeti címe: Flintstones) néhány „városképére”.

A mai Matera városhoz tartozó, az UNESCO által védett terület egy több tíz méter magas szurdok mellett fekszik, amelyet egy folyó vájt ki. Első ránézésre az idilli városka és a mesés táj harmonikus együttélése látható, azonban a helyiek elmondása szerint sokáig nem volt túl rózsás a helyzetük, s számos harcot kellett megvívniuk az elemekkel, illetve a hatóságokkal. Például a 20. század utolsó évtizedeiben még mindig nem volt bekötve a folyóvíz, a szennyvízelvezetés egyenesen középkori módszerrel volt megoldva, míg az elektromos áram is álom volt csupán.

Az elmúlt évezredek során az ott lakók valóságos labirintusokkal és helyes kis lépcsőkkel teletűzdelt járatokat faragtak ki a barlangrendszerből. Az első lakosok a karsztfelszín természetes barlangjaiban telepedtek meg, később véséssel bővítették a lakórészeket. A barlanglakásokat rendszerint dőlve vájták, annak érdekében, hogy a bejáraton át beszűrődő napfény annak legmélyebb pontjait is elérje. Az átalakítás, az újabb szobák, termek és lakások kialakítása még az elmúlt években is folytatódott, ugyanis helyet kellett biztosítani az egyre növekvő népességnek. A lakosok a káprázatos hangulatért és a kilátásért cserébe egykoron azt a tényt is feledni tudták, hogy az alapvető élelmiszereket áruló üzletek megközelíthetősége rendkívül nehézkes volt.

A barlangváros lakó még a 20. század elején is gyakran állataikkal együtt laktak otthonaikban, gyakori volt közöttük a különböző fertőzéses megbetegedések száma, a malária pedig kiemelkedő veszélyforrásnak számított. A második világháborút követően (főként az 1950-es években) Sassi di Matera legtöbb lakója vonakodva bár, de engedett az olasz hatóságok nyomásának és elhagyta málló otthonát, hogy a jóval modernebb Materában telepedjen le. Több tucatnyian azonban maradtak. Már számos kőkori otthon feküdt elhagyatva és elfeledve, amikor 1993-ban az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította a barlangvárost. Ennek hatására számos egykori lakó (illetve leszármazottaik) költöztek vissza az ősi hajlékba, az otthonok újra megteltek élettel, és a szállodák, igényes apartmanok és éttermek kialakítása után a turizmus is éreztette jótékony hatását: kíváncsi turisták ezrei lepték el a több mint háromezer lakásból és több tucatnyi templomból álló helyszínt.

Nem véletlen, hogy a filmszakma is felfedezte a festői barlangok semmihez sem hasonlítható hangulatát. Számos filmrészletet, többek között az 1964-es Máté evangéliuma vagy a 2004-es Passió egyes jeleneteit is Sassi di Materában forgatták.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »