Az idősebb apák gyerekei kevesebb utódot nemzenek

LONDON. Az idõsebb apák gyerekei kevesebb utódot nemzenek egy nagy szabású nemzetközi kutatás szerint – számolt be róla a phys.org portál.

A Proceedings of the Royal Society B tudományos lap aktuális számában megjelent nagy léptékû, hosszú idõtartamot felölelõ kutatása a termékenységet és az öregedés összefüggéseit vizsgálta.

Korábban is volt már bizonyíték arra, hogy az idõsebb apák gyermekeinek az átlagnál kevesebb utóda születik.

Az új kutatás során kanadai, német és svéd, több nemzedékre visszanyúló, digitalizált születési, egészségi és halálozási adatbázisokat tanulmányoztak, összesen több mint 1,4 millió emberre terjedt ki a vizsgálat.

A tanulmány három populáció adatait elemezte, ezek 1670 és 1850 között éltek, valamint egy svéd embercsoportét, melynek tagjai 1932 után születtek.

A kutatók figyelembe vettek egyéb tényezõket: egyebek mellett az anyai életkort, a termékenységet esetleg befolyásoló környezetszennyezõ anyagokat is, hogy csak az apai életkorra és a reprodukcióra koncentrálhassanak.

Tanulmányuk megmutatta, hogy az idõsebb apák gyerekeinek az összes vizsgált csoportban általában kevesebb utóda született, mint a fiatalabb apák gyerekeinek.

Az idõsebb korban gyereket nemzõ apák kérdését azért kell tanulmányozni, mert a fejlett világban emelkedett a férfiak gyerekvállalásának átlagéletkora.

A kutatók szerint azért fontos az apákra koncentrálni, mert az újszülött a legtöbb új genetikai mutációt az apától örökli, ezekbõl az életkor emelkedésével egyre több lesz.

A kutatók szerint az utódok csökkent termékenysége részben az apai spermiumokban az idõ elõre haladtával végbemenõ mutációk számlájára írható. Az is lehetséges, hogy az idõsebb apák kevésbé vesznek részt a szülõi feladatokban vagy gyerekeik más egészségi, esetleg mentális zavarokkal jönnek világra.

Egyes friss tanulmányok kimutatták, hogy az idõsebb apák gyerekeinél nagyobb eséllyel alakul ki skizofrénia.
 


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »