Az idén sem úszták meg szárazan

Az idén sem úszták meg szárazan

Az ország több településén is szerkocsival locsoltak a tűzoltók, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kengyelen az autó tartályából vették a vizet a tűzoltók. A szentendrei skanzenben maradtak a vödörnél a legények.

A népviseletbe öltözött fiatalok bemutatták, hogy is nézett ki a locsolás generációkkal ezelőtt.

Hímes tojást több módon is készíthettek a látogatók. „Tojásfestés minden mennyiségben és miden technikával – ezt elmondhatom, hiszen bemutatjuk a hagyományos technikákat, a berzselést, a viasszal írókázást és a modern technikákat is, mint a dekupázs” – fogalmazott Kovács Zsuzsa, a szentendrei skanzen közönségszolgálati osztályvezetője.

A megújult Magyar Vasúttörténeti Parkban kisvasutazás várta a gyermekeket. „A vasúttörténeti parknak a mai a nyitórendezvénye, mert március végén nyitjuk a szezont, húsvét pedig alkalmat adott arra, hogy ünnepeljünk” – nyilatkozta Magyar Anikó sajtóreferens.

A legszerencsésebbeket Nyuszi expressz szállította a Nyugati pályaudvar és a vasúttörténeti park között.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »