Az év trolljai: 100 dolláros drónnal csináltak hülyét a sok milliárd dolláros légvédelmi rendszerből

Komoly fejvakargatást okoz a katonai vezetők és politikusok körében is az, hogy a sok milliárd dollárért kiépített légvédelmi rendszerekből filléres drónokkal könnyűszerrel bohócot lehet csinálni. Amikor ezeket a rendszereket a ’80-as és ’90-es években elkezdték fejleszteni, még kanyarban sem voltak az olcsón elérhető, távolról irányítható légijárművek, tömeges elterjedésükkel akkor még nem számoltak a hadmérnökök. Az USA egyik szövetségese egy hárommillió dolláros Patriot rakétával kényszerült leszedni egy legfeljebb pár száz dollárba kerülő drónt. Nem kell különösebben nagy matematikai képességekkel rendelkezni ahhoz, hogy kiszámoljuk: nem igazán volt rentábilis az akció.

A korszerű légvédelmi rendszerek kiépítése nagyon drága mulatság, a komplexumok megvásárlása és telepítése mellett egy átlag ember számára felfoghatatlan összegekbe kerülnek maguk a légvédelmi rakéták is. A Magyar Honvédség által rendszeresített francia eredetű, közel hatótávolságú légvédelmi rakétarendszerhez egyetlen rakéta például több tízmillió forintba kerül, és ezek még az olcsóbbak közé tartoznak. Egy Patriot légvédelmi rakéta ára eléri a hárommillió dollárt (mintegy 830 millió forint).

Az utóbbi néhány évben robbanásszerűen megnőtt a különböző drónok használata. A távolról irányítható repülőeszközök civilek számára is elérhetővé váltak, néhány száz dollárért már elég komoly eszközöket lehet vásárolni. Mindez pedig nem várt problémákat okoz a katonai vezetőnek. Világossá vált, hogy a drónok tömeges bevetésével lehetőség nyílhat megbénítani a legjobb és legkorszerűbb légvédelmi rendszereket is. Miután pedig az összes méregdrága rakétát elpufogtatták az olcsó drónokra, jöhet az igazi csapás, a második hullámban érkező repülőeszközök.

Az aerotech.hu számolt be arról, hogy az US Army egyik sokcsillagos tábornoka a YouTube-ra feltöltött videójában arról beszél, hogy az USA egyik szövetségese egy méregdrága Patriot légvédelmi rakétával kényszerült ártalmatlanítani egy százdolláros drónt. Az eset szinte biztosan a szaúdi légvédelemmel történt meg, a jemeni huti síita lázadók csinálhattak belőlük bohócot.

A filléres drónok okozta veszélyekre a katonai szakértők már évekkel ezelőtt felhívták a figyelmet. Jelezték, hogy a drónok tömeges és szervezett alkalmazásával lehetővé válhat ellehetetleníteni az ellenséges radarok működését. A légteret szemmel tartó érzékeny szenzorokat pedig már néhány drón becsapódása is könnyen tönkreteheti.

Hírdetés

A huti síita lázadók mögött természetesen ott áll Irán, így nem csak áruházi drónokkal dolgoznak. Az aerotech.hu példaként az iráni fejlesztésű Houthi Qasef-1 típust említi. Ezekkel az eszközökkel felszerelt lázadók képesek lehetnek rázuhanni az ellenséges légvédelmi radarokra, rakétakomplexumokra. A robbanóanyaggal megpakolt Houthi Qasef-1-ek komoly károkat okozhatnak a jövőben a szaúdi légvédelemben. Mindezzel párhuzamosan pedig Irán fontos tapasztalatokat szerezhet, ezek egy esetleges jövőbeni háborús konfliktusban nagyon értékesek lehetnek.

Természetesen az érintett hadseregek vezetői előtt sem ismeretlenek a drónok okozta kockázatok és fenyegetések. A hadiipari cégek pedig újabb zsíros üzleteket szagolva gőzerővel dolgoznak a fejlesztéseken. A Boeing lézerfegyverekkel venné fel a harcot velük szemben, a Lockheed Martin pedig inkább konzervatívabb megoldásban gondolkodik. A drónok irányítási rendszerét támadnák, arra törekedve, hogy át tudják venni fölöttük az uralmat. Jelenleg az a megoldás tűnik inkább hatékonyabbnak.

Már csak azért is, mert még 2011 végén Iránnak, a CIA RQ-170 Sentinel „lopakodó” drónjának navigációs gyengeségeit kihasználva sikerült sértetlenül földre kényszeríteni azt. Egy iráni hadmérnök akkor azt nyilatkozta, hogy a síita állam egy olyan zavaró technikát alkalmaz, amelynek hatására a gép „azon a helyen szállt le magától, ahol akarták”.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »