Az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia kitüntetését vette át Erdő Péter bíboros Kölnben

Az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia kitüntetését vette át Erdő Péter bíboros Kölnben

Az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia a „Tolerancia gyűrű” elnevezésű kitüntetést adományozta Erdő Péternek. A bíboros szeptember 26-án a kölni városházán Felix Unger professzortól, az akadémia elnökétől vette át az elismerést.

Az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia megalapítása Felix Unger osztrák szívsebész, Franz König bíboros valamint Nikolaus Lobkowicz politológus és filozófus együttműködéséhez kötődik. Körükből 1990-ben jött létre hivatalosan az akadémia, mely határokon és tudományterületeken átívelően működik, főként Európa számára kihívást jelentő témákkal foglalkozik. Ma mintegy 1500 tagja van, köztük Walter Kasper és Karl Lehmann bíborosok.

Az akadémia 1997 óta adja át a Tolerancia-díjat. A korábban kitüntetettek között volt többek között Franz König és Karl Lehmann bíboros, Teddy Kollek, Jeruzsálem egykori polgármestere, Hans-Dietrich Genscher, Németország volt külügyminisztere és Eugen Biser katolikus pap, egyetemi professzor.

2012-ben az akadémia létrehozott egy másik elismerést, Tolerancia-gyűrű elnevezéssel, utalva Lessing Bölcs Náthán című drámai költeményének gyűrű-példázatára. Az akadémia minden évben három Tolerancia-gyűrűt ad át. A díj odaítélésénél a vallások párbeszéde, mindenekelőtt a keresztény, zsidó és iszlám vallások közötti igazságosság és tolerancia előmozdítása áll a középpontban. Az első elismeréseket Karl Lehmann bíboros, Zaki Anwar Nusseibeh és Lord George Weidenfeld vehették át.

2016-ban keresztény-katolikus részről a Tolerancia-gyűrűt Erdő Péter bíboros, zsidó részről az izraeli Uri Lubrani diplomata, muszlim részről az alexandriai könyvtár igazgatója, Ismail Serageldin vette át.

Sir Charles Hoare, a Weidenfeld Alapítvány elnöke méltatásában elhangzott: Erdő Péter bíboros teológiaprofesszorként tanított a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, amelynek rektora is volt. Ismert, hogy erősen támogatja a kisebbségeket és különösen is törekszik a vallások közötti párbeszédre. Tevékenysége példaértékű. Erdő bíboros a megértés és az együttműködés embere, párbeszéd útján hidakat épít és ösztönzi az új kezdeményezéseket.

Az ünnepségen a vendégeket köszöntötte Henriette Reker, Köln polgármestere, a díjátadót Sali Berisha, az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tiszteletbeli szenátora, Albánia korábbi miniszterelnöke és Elmar Kuhn előadása zárta.

Forrás és fotó: European Academy of Sciences and Arts Academia Scientiarum et Artium Europaea

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »