Az észtek sem kérnek a kvótarendszerből

Az észt miniszterelnök szerint az EU-nak nem a kvótarendszerrel, hanem a rászorulók megsegítésével kellene foglalkoznia.

"Nem támogatjuk az alapelvek megváltoztatását, sem a menekültek automatikus elosztását" – jelentette ki Taavi Roivas észt miniszterelnök. A balti állam elutasítja az Európai Bizottság javaslatait a menekültrendszer megreformálására, és ellenzi a dublini szabályok megváltoztatását is.

Az észt miniszterelnök szerint a szabályozás felülvizsgálata helyett “a migránsválságra kellene összpontosítani, illetve a szükséget szenvedő embereken kellene segíteni.”

Az Európai Bizottság két tervet mutatott be április elején az uniós menekültrendszer megreformálására, és az egyik értelmében lehetőség lenne a menedékkérők tagállamok közötti kvótaalapú elosztási mechanizmusának bevezetésére is.

Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke brüsszeli sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az egyik javasolt terv megtartaná az érvényben lévő szabályozást, ugyanakkor lehetőséget biztosítana azoknak a tagállamoknak, amelyek nem tudnak megbirkózni a rájuk nehezedő migrációs nyomással, hogy segítséget kérjenek a többi tagállamtól a "menekültek" elosztásában. A másik javaslat szerint központilag, automatikusan osztanák el a menedékkérőket az uniós tagállamok között egy állandó mechanizmus alapján.

Az uniós tagállamok igazság- és belügyminiszterei csütörtökön tanácskoznak a brüsszeli javaslatokról.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »