Az erőszak rendben van, de köcsögnek azért ne nézzék! – Kiss László tettestársa feljelentést tesz

Kiss László elmondása szerint először és utoljára nyilatkozott az RTL Klubnak az 55 évvel ezelőtti esetről. Az egykori úszókapitány a beszélgetés során beismerte tettét, és – mint mondta – megkönnyebbült, miután bocsánatot kért áldozatától, Takáts Zsuzsannától. Kiss hajdani tettestársa, Lantos László másképpen tett: megbánás helyett ugyanis becsületsértésért feljelenti a Borsot.

Ahogy arról portálunk is beszámolt, Kiss László volt úszókapitány bocsánatot kért egykor megerőszakolt áldozatától. Takáts Zsuzsanna pedig kinyilvánította, hogy megbocsát. Az ügy azonban itt nem ért még véget. Az úszóedző állítása szerint először és utoljára mesélt az RTL Klubnak élményeiről, életéről, és hogy mit gondol most arról, amit évtizedekkel ezelőtt tett.

A csatorna által készített anyagban Takáts Zsuzsanna előbb Gyárfás Tamás és Hargitay András társaságában mesélt arról, hogy addig nem tudja lezárni az 55 évvel ezelőtt történteket, amíg nem néz szembe azzal az emberrel, aki beleégett a lelkébe. E gondolatsorok hallatán Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke jól láthatóan kínosan érezte magát, folyamatosan a földet bámulta.

„Jólesett a bocsánatkérés, és úgy gondolom, oda-vissza őszinte volt” – ezt már Kiss mondta a vele készült beszélgetés során. A Százhalombatta díszpolgári címéről is lemondó egykori edző arról is beszélt, hogy a több mint 50 évvel ezelőtti ítélet megtette a hatását. „Igyekeztem beilleszkedni a társadalomba, elmehettem volna kőművesnek vagy asztalosnak, akkor ebből az ügyből nem lett volna semmi” – fejtette ki Kiss László.

A Takáts Zsuzsannát harmadmagával megerőszakoló, ősz hajú volt sportvezető az interjú során beismerte tettét. A koncepciós per kapcsán pedig kifejtette, hogy korábbi nyilatkozataiban arra gondolt, a sportegyesületek közti rivalizálás (Újpesti Dózsa kontra Ferencváros) miatt akarták – ahogy a riporter, Papp Gergely fogalmazott – „elhúzni a nótáját”.

Az események részleteibe nem kívánt belemerülni, és azt is hangsúlyozta, hogy a vele összefüggésbe hozott esetekben az ítéletek magukért beszélnek. Arra a kérdésre, hogy felbukkanhat-e újabb eset, nemmel felelt. Mint mondta, sokan tanácsolták neki, hogy utazzon el, de szerinte az nem megoldás a helyzetre. Végezetül elmondta, hogy a bocsánatkérés után megkönnyebbült.

Feljelentés

Míg Kiss László virágot vitt Takáts Zsuzsannának, addig egyik tettestársa, Lantos László perrel fenyegetőzik. A szintén elítélt férfi a Borsot készül beperelni. A bulvárlap ugyanis leközölt egy levelet, amelynek végén egy hölgy hajdani áldozatok jelentkezését várja, akik közt – ahogy fogalmaz – „biztos voltak fiúk is, nekik még nehezebb erről beszélni”.

Lantos László szerint ezzel becsületsértést követtek el ellene, mert a leírtak szerint homoszexuális. Az egykori sportoló a Borsot személyiségi jog megsértése és becsületsértés miatt beperli, valamint a rendőrségen is feljelentést tesz.

(MNO)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »