„Az érkező tömeg hazudott identitásáról és céljairól is”

Maróth Miklós, a Magyar Tudományos Akadémia volt alelnöke szerint Európa többszörösen becsapta önmagát, mert a migránsokat háborús menekülteknek tekintette és a leendő munkaerőt látta bennük, míg az érkező tömeg hazudott identitásáról és céljairól is.

Az M1 csatorna vasárnap reggeli műsorában a keletkutató azt mondta, statisztikák szerint a bevándorlóknak csupán tíz százalékát lehetne némi iskoláztatás után foglalkoztatni, ötven-hatvan százalékuknak pedig „esze ágában sincs bármiféle munkát végezni”. Akiknek van szakmájuk, azok nem indulnak el a szíriai menekülttáborokból, illetve nem jönnek tovább Törökországnál, hiszen ők ott is tudnak dolgozni – emelte ki, hozzátéve: olyan réteg indult el Európába, amelyre hazájában sincs szükség.

Az integrációval kapcsolatban Maróth Miklós közölte, nem határozta meg senki pontosan, mit is kell alatta érteni, mi a cél a bevándorlókkal: be szeretnék őket olvasztani a társadalomba vagy a háború végégig munkát akarnak adni nekik, majd utána hazaküldik őket.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »