Az érinthetetlen kaszt

Ártatlannak találta a minap elsőfokú határozatában a Kaposvári Törvényszék katonai tanácsa Szilvásy Györgyöt, minden titkok hajdani miniszterét, amely elsőfokú ítélet aligha lepte meg különösebben a közvéleményt. Nem mintha a hazai népesség szentül meg lenne győződve a Gyurcsány-kormány volt tagjának bármiféle ügyben való ártatlanságáról, viszont nagy találati aránnyal képes megsaccolni a bírósági ítéletek végkimenetelét az ilyen Szilvásy-típusú perekben. Az ügy aktáit 2040-ig titkosították, ezért Szilvásy ártatlanságának tényszerű részleteit az előttünk álló emberöltő alatt nem ismerhetjük meg, így viszont a közvélemény szemében a bírósági eljárásnak nincs valóságos tétje. A kémkedési, árulási, államellenes ügyekkel az a gond (mások szerint az benne a szép), hogy elmosódnak a határok az ország biztonsága és a törvényesség között. (Egy olyan titkosszolgálat, amelyik mindenben a törvénykönyv előírásai szerint működik, annyira hatékony, mint a Riporter őrs volt kisdoboskorunkban.) Ezért a bíróságok többnyire salamoni, felelősséget elhárító, azaz felmentő ítéleteket hoznak, de a presztízsüket és tekintélyüket védendő titkosítják is néhány évtizedre őket. Szilvásy szerint az igazság is kiderült, ami huszonnégy évnyi titkosítás esetében a kiderülésnek némileg késleltetett formája. Nyilatkozott is felmentése utáni első örömében, ekképpen: „a politikusok, állami vezetők, miniszterek tevékenységét nem büntetőjogi alapon kellene megítélni, a politika közelében lévő hatóságoknak sem kellene büntetőjogi irányba terelniük a politikai vitákat”. Ez bizony nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy Szilvásy szerint a politikusokat érinthetetlen kasztként kéne pátyolgatni, mindenféle előjogokkal felruházni, minden felelősséget levenni a vállukról, mondván: ők politikai felelősséget viselnek. Csakhogy a politikai felelősség hazánkban gyakorlatilag nem létezik, pontosabban: következmények nélküli felelősség, mert lehet, hogy a rosszul teljesítő politikust nem választják be a törvényhozásba vagy az önkormányzati testületekbe, de beválasztják mindenféle igazgató- meg felügyelőtanácsokba, azokba aztán tényleg minden felelősség nélkül.

A politikusok egyébként is számos előjoggal bírnak, például a mentelmi jog pont a büntetőjogi felelősségre vonás lehetőségeit korlátozza. Megjegyzendő, hogy Szilvásyt az elmúlt három évtizedben aligha választották demokratikus úton-módon bármelyik tisztségére is – pedig volt belőlük bőven –, hanem odapottyantották felülről, mint deszantost a női napozóba. Ki emlékszik már arra, hogy a KISZ-vagyon szétlopása idején ő volt a szervezet szóvivője? Mintha meg se szólalt volna. (Akkor kellett volna lecsukni az egész bandát, ma kevesebb államellenes meg közvagyont eltüntető ügy lenne.) Szilvásy működött még környezetvédelmi, sport-, kultúra-, belügyi és titkosszolgálati vonalon is. Nem csoda, hogy ártatlan maradt. Olyannyira, hogy úgy vélte, esetében a hatóságok terelték büntetőjogi irányba a politikai vitát. Holott konkrét kémkedésről volt szó, ami eleve büntetőjogi irány, politikai vita legfeljebb abból lehet, hogy okkal-joggal mentették-e fel. Ám Szilvásy a maga szinte naivitásba hajló ártatlanságában megszívlelendő jó tanáccsal (fenyegetéssel) látja el a jelenlegi és az eljövendő hatalmakat, mondván, óva int mindenkit attól, hogy ezt bárki, bármelyik oldalon, politikussal, vezetővel szemben megismételje.

Az érinthetetlenek a demokráciában is azok.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 09. 10.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »