Az ENSZ majdnem kivizsgálta 8000 jemeni lemészárlását, de inkább szarnak rá

Az ENSZ majdnem kivizsgálta 8000 jemeni lemészárlását, de inkább szarnak rá

MTI nyomán

A hollandok független bizottságot állítottak volna fel, de a szaúdiak végül betérdeltették őket.

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa a világszervezet Emberi Jogi Főbiztossága (OHCHR) kérésének ellenére

nem állít fel független, nemzetközi testületet

az emberi jogsértések kivizsgálására a háború sújtotta Jemenben az erre vonatkozó, csütörtökön hozott határozat értelmében.

Az OHCHR augusztus végén jelentette be azt a követelését, hogy független és átfogó nemzetközi vizsgálatot indítsanak a becslések szerint mintegy nyolcezer civil halálos áldozattal – köztük kétezer meggyilkolt gyermekkel –  járó jemeni polgárháborúban elkövetett jogsértések miatt. A főbiztosság egyúttal hangsúlyozta, hogy az Abed Rabbo Manszúr Hádi nemzetközileg elismert elnököt és kormányát támogató, Szaúd-Arábia vezette arab koalíció légicsapásai oltották ki a legtöbb civil életét.

A közvetlenül katonai akcióban meggyilkoltaknál azonban jóval többen haltak meg a szaúdi blokád miatt kialakult humanitárius katasztrófa következtében. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és Világélelmezési Programja (PAM) becslései szerint az ország 24 millió lakosából – melynek 15 százaléka egy év alatti kisgyermek – legkevesebb 7 millióan éheznek, további 7,1 millióan pedig szűkös élelemforrásokból tengetik életüket.

Az emberi jogi tanács elé két javaslatot terjesztettek: egy, nemzetközi szakértők alkotta missziót szorgalmazó javaslatot Hollandia nyújtott be, egy másik, a nemzetközi testület felállítását hanyagoló dokumentumot pedig a Jemenben beavatkozó,

Szaúd-Arábia vezette katonai szövetségben is részt vevő Szudán.

Hollandia azonban,  egyes megfigyelők szerint

szaúdi nyomásra , idővel visszavonta javaslatát,

így nem maradt más az asztalon, mint a szudáni előterjesztés.

 A csütörtökön szavazás nélkül elfogadott határozat felkéri Zeid Raad al-Husszeint, a világszervezet emberi jogi főbiztosát, hogy erősítse meg együttműködését a nemzetközileg elismert jemeni kormány által a jogsértések kivizsgálására 2015-ben létrehozott nemzeti bizottsággal. Magyarul:

a háborús bűnösök vizsgálhatják ki saját bűneiket.

Amennyiben Szaúd-Arábia szerepet játszott a határozat kimenetelének alakításában, akkor nem ez volt az első eset, hogy az arab monarchia és szövetségesei nyomást gyakoroltak az ENSZ-re Jemen ügyében. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár júniusban mondta azt, hogy

több ország források megvonásával fenyegette meg az ENSZ-t,

miután a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció felkerült a gyermekjogokat konfliktusban megsértők úgynevezett feketelistájára. A világszervezet egy június eleji jelentésében megállapította, hogy

60 százalékban az arab koalíciót terheli a felelősség a jemeni konfliktus kiskorú áldozataiért.

Az ENSZ azonban néhány nappal később eltávolította a katonai szövetséget a listáról, nem sokkal azután, hogy Szaúd-Arábia erre felszólította a világszervezetet.
 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »