Az Emminek sem ízlik a menzakoszt

Még idén ősszel módosíthatnak a tavaly szeptemberben bevezetett rendeleten.

A sót például a korábbiaktól eltérően nem drasztikusan, hanem fokozatosan csökkentik majd az ételekben, a gyerekek pedig több tejterméket kapnak majd. A szabályozás 13 ponton módosul.

Túlságosan sótlanná tette a menzai kosztot az egy éve bevezetett reform. A megszokott ízvilág visszatérhet, ha nem is örökre. Az új elképzelés szerint a sót fokozatosan csökkentik az ételekben 2021-ig.

„Én úgy érzem, mivel mi részt vettünk a módosító rendelet elkészítésében, hogy azok az elképzelések, javaslatok, amelyek például a sócsökkentés vonatkozásában egy könnyebb korrekciót tesznek és hosszabb távra szorítja ki ennek a megvalósítási lehetőségét vagy, hogy a szociális szférában vagy a fekvőbeteg ellátásban csak ajánlott legyen a bizonyos pontja a rendeletnek, az adagok változásában is komoly változások történtek, a bölcsődés korcsoportra, az óvodásokra és kisiskolásokra vonatkoztatva, ezek mind nagyon fontosak és úgy gondolom, hogy rugalmasabb lesz ilyetén a rendelet” – mondta el Kubányi Jolán, Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal ellenőrei egy éve járják a menzákat, kóstolják az ételeket, amelyek hagytak kívánnivalót maguk után – mondja az illetékes osztályvezető.

„A 2300 minősített konyha 4%-a nem felel meg, egyes minősítést kapott, 7% jeles minősítést kapott. Egy 146 kérdéssorból összeállt csekklista alapján összeállt minősítés során. Folyamatosan végezzük ezeket a minősítéseket, semmiféle szankciója nincs, pozitív listánk van, így a nyilvánosság erejével és a pozitív listával úgy látom, hogy mindenki rálép a fejlődés, változtatás útjára” – ismertette Zoltai Anna, a NÉBIH osztályvezetője.

A menzai rendelet 13 ponton módosul. Több lesz a tejtermék, az édesítőszereket pedig száműzik.

„A módosítás az adagnagyságokra, az adagolás előírásokra is finomító szabályokat tartalmaz, illetve az étrend változatossági követelmények és speciális diéta esetén bizonyos feltételek enyhülnek, a friss tej nagyobb súlya és a kényelmi termékek kivezetése, az a következő generáció szempontjából fontos” – jelentette be Rétvári Bence, az EMMI parlamenti államtitkára. Hozzátette: az önkormányzatok idén 3 milliárd forintot kapnak a közkonyhák felújítására, fejlesztésére.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »