Az első szög a kommunizmus koporsójába

Az első szög a kommunizmus koporsójába

Az 1956-os forradalom verte az első szöget a kommunizmus koporsójába; akkor indult el az a folyamat, amely a kelet-európai országok felszabadulásához vezetett 1990-ben – mondta Martonyi János egyetemi tanár, a Demokrácia Központ Közalapítvány kuratóriumának elnöke, az első és a második Orbán-kormány külügyminisztere az 1956-os forradalom 60. évfordulója alkalmából tartott konferencia megnyitóján, a Magyar Tudományos Akadémián hétfőn.

Az 1956-os forradalom a szabadságért és az igazságért folytatott küzdelem egyik kegyelmi pillanata volt. Az egyéni és a közösségi szabadságért, nemzeti függetlenségért indított harcban a múlt század egyik legfontosabb világtörténeti eseményévé vált – mondta Martonyi János.

A kelet-európai rendszerváltások 1956 nélkül nem úgy és nem akkor zajlottak volna le – tette hozzá. A forradalom 33 éven át, egészen a rendszerváltásig meghatározta a magyar valóságot, teljesen nyilvánvalóvá tette a kommunista rendszer illegitimitását és meghatározta a magyar identitást – hangsúlyozta Martonyi János.

Tölgyessy Péter, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának munkatársa, korábbi szabad demokrata, majd fideszes országgyűlési képviselő előadásában kifejtette: az 1956-os forradalom és az 1989-90-es rendszerváltás nagyon távol áll egymástól. Míg 1956-ban klasszikus forradalom zajlott, amelyben a nép elsöpörte az elnyomó rendszert, addig 1989-ben senki nem akart forradalmat: sem a nyugati politikusok, sem az elit – beleértve az állampárti és az ellenzéki politikusakat is -, sem pedig a társadalom.

Nem az utcán bukott meg a rendszer, a kommunista hatalom hamarabb megértette, hogy vége, mint az átlag magyar – jegyezte meg a rendszerváltás egyik főszereplője és jelenlegi kutatója.

Tölgyessy Péter arra is felhívat a figyelmet, hogy a kelet-európai átalakulások közül azok voltak igazán sikeresek, ahol azokból a társadalom is kivette a részét. Míg Észtországban vagy Csehszlovákiában 90 százalék feletti részvétel volt az első szabad választásokon, addig Magyarországos csupán a 60 százalékot haladta meg.

Mint mondta, az 1990-es választást nem elsősorban azért élte meg keserűen, mert nem győzött a pártja, hanem mert Magyarországon nem tapasztalta a nyugati-európai országokban választások idején az utcákon, a társadalomban megnyilvánuló ünnepi, örömteli hangulatot.

Ugyanakkor hozzátette: 1989 beteljesítette elsődleges küldetését és elvezette az országot az első szabad választásokig. Az igazi gondok utána kezdődtek. A rendszerváltást – ha már a társadalom nem igazán vett benne részt – az eredményessége is legitimálhatta volna, ám ez is elmaradt; az így kialakult helyzeten csak az igazságba vetett hit és egy sikeres polgárosodás változtathat – mondta.

Tölgyessy Péter a Nagy Imre-temetés és a köztársaság 1989-es kikiáltása kapcsán arra utalt, hogy a pártállami vezetés azt az elvet követte: amit nem tudsz legyőzni, annak próbálj az élére állni.

A privatizáció visszásságaira vonatkozó kérdésre úgy válaszolt: lehettek tárgyak, munkaeszközök, amik tisztességtelenül cseréltek tulajdonost, ám a cégek, vállalatok formájában létező állami vagyon versenyképtelenné, értéktelenné vált és gyakorlatilag „elolvadt” a szocializmus utolsó időszakában.

A pártállami vezetők felelősségre vonásáról szólva Tölgyessy Péter úgy vélekedett, hogy bár szóltak mellette morális érvek, a reformkommunista vezetés nem vesztette el teljesen a népszerűségét, az 1994-es választásokon aratott nagyarányú győzelme pedig politikailag eldöntötte az igazságtétel ügyét.

Kónya István, az Antall-kormány belügyminisztere, volt MDF-es politikus szerint az embereknek rossz a véleménye a rendszerváltásról, az illúziók nem váltak valóra, „kicsit előbbre is tarthatnánk”, de ezért nem 1989 a felelős, hanem ami utána következett.

Talán a politikai osztály 1989-ben még meglévő együttműködési készsége hiányzik – jegyezte meg az egykori politikus. Ha 1989 megtisztul az aktuálpolitikai értelmezésektől, akkor kapaszkodó lehet egy eljövendő nemzedék számára, és egyszer még büszke lehet az ország a rendszerváltásra ugyanúgy, mint az 1956-os forradalomra – vélekedett Kónya Imre.

Rainer M. János egyetemi tanár a demokratikus ellenzék 1956-hoz fűződő viszonya kapcsán kiemelte: a forradalom a morális alapot jelentette a Kádár-rendszerrel való szembenállásban. 1956 emlékezetét őrizték többek között a demokratikus ellenzék szamizdat kiadványai, repülő egyeteme és a Bibó-emlékkönyv – mondta.

Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnöke elődadásában felvetette: vajon az értelmiség mindig képviselte-e 56 sokszínűségét, hiszen nemcsak a második nyilvánosságban élt a forradalom emléke, de például Nagy Gáspár versei, Kósa Ferenc, Sára Sándor vagy Jancsó Miklós filmjei is a forradalmat idézték föl.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc hatása a magyar rendszerváltoztatásra című konferenciát a Demokratikus Átalakulásért Intézet rendezte.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »