Az élőhalottak emberhúsra vágynak

Az élőhalottak emberhúsra vágynak

Hogy honnan ered a zombiőrület? Most magyar moziban is bemutatták Romero 1968-as klasszikusát..

Talán ha két tucat néző akadt csak a zsúfolt moziban, akik elmúltak már tizenhat évesek – idézte fel Roger Ebert, a filmkritika három éve elhunyt atyaistene Az élőhalottak éjszakája chicagói vetítését. 1968 őszén mutatták be a filmet Amerika-szerte. Délutáni matiné volt, a nézőtér mindenhol tele kölykökkel, de ezen senki sem lepődött meg, pedig egy horrort vetítettek. De abban az időben ez mindennapos dolognak számított, éppen hogy elindult a korhatár-besorolás, ráadásul a filmben nem volt meztelenkedés, a cenzorok simán átengedték. A horrorfilmek nem jelenthetnek veszélyt a fiatalokra – gondolták. De az alatt a másfél óra alatt nagyot fordult a világ.

George A. Romero rendező egy olyan víziót álmodott a vászonra, amely nemcsak a tizenéveseket, de az egész társadalmat fejbe kólintotta. Filmtörténeti klasszikusa ezen a héten – némi késéssel – végre megérkezett a magyar mozikba is.

Akarat nélküli, halott tekintetű, ember formájú lények, akik szolgai módon követik a varázserővel bíró mágus szavát. Ők az élőhalottak, vagy más néven zombik, a vudu hitvilág eredetileg kevéssé veszélyes, ám remekül kihasználható szereplői, akik egyből vérszomjassá váltak, ahogy az amerikai popkultúra beszippantotta őket. Ma már a zombi – ahogy ezt napjaink egyik legnépszerűbb tévésorozata, a The Walking Dead lefesti – rothadó húsú, üveges szemű agyhalott, akinek egyetlen vágya maradt: az élő emberhús. Az imázs drasztikus változását George A. Romerónak köszönhetik, aki Az élőhalottak éjszakájával új műfajt teremtett: a zombihorrort.

A film története pofonegyszerű: az Egyesült Államokban élőhalottá változott lények támadnak az emberekre, hogy lakmározzanak belőlük. Egy kis csapat egy tanyán barikádozza el magát a zombik elől, míg a hadsereg végül felülkerekednek az invázión. Mindez vérrel és belekkel csinosítva.

Romero filmje és az azt követő folytatások azonban sokkal többek egyszerű mészárlásnál. A rendező amellett, hogy új szintre emelte a horrort, komoly kritikát fogalmazott meg. Az élettelen testként sodródó tömeg és a rettegő, ám az értelmetlen öldöklésre érzéketlenné vált társadalom a vietnami háború néhol szatirikus, néhol tragikus példázata. A nemzet, amely zombiként falja fel sajátjait, és a társadalom, amely nem tud mit kezdeni a halottakkal. Romero pedig nem kegyelmez, a filmben nincs feloldozás, ha túl is éli valaki az apokalipszist, a többi ember pusztítja el – halála így legalább olyan értelmetlen.

A második részben – Holtak hajnala – az újra támadó zombik elől a túlélők egy bevásárlóközpontba menekülnek. Állítólag ez az ötlet akkor pattant ki a rendező fejéből, amikor egy pláza vásárlóit elnézve rádöbbent, nincs sok különbség az első film agyhalottjai és a sorok közt élőhalottként vánszorgó vevők között. A fogyasztói társadalom kegyetlen kritikáját követő harmadik epizódban – Az élőhalottak napja – a zombik végül a föld alá, egy katonai támaszpontra szorítják az élőket. Vagyis az emberiség elveszti jogát a földre – és menthetetlenül elpusztul.

Az élőhalottak hordájaként megjelenített tömeg, a pusztításra immúnis, kényelembe és fogyasztásba menekülő társadalom, valamint a problémát végső soron megoldani képtelen hatalom ábrázolása ma legalább olyan aktuális, mint a hatvanas-hetvenes években. Romero filmje így semmit sem veszített az erejéből.

Nem maradunk klasszikusok nélkül az elkövetkező hetekben sem. Jövő héten a 11 Oscar-díjjal elismert eposz, a Ben Hur, június elején pedig David Lynch harminc éve készült víziója, a Kék bársony kerül a mozikba (újra).

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 05. 12.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »