Az „elnök főnökévé" tennék meg Aung Szan Szú Kjit

Az „elnök főnökévé" tennék meg Aung Szan Szú Kjit

Miután nem tölthette be a legmagasabb választott tisztséget brit állampolgár gyerekei miatt a Nobel-békedíjas politikusasszony, ezért pártja, az NLD az elnököt és a kabinet tagjait ellenőrző állami tanácsadóként látná szívesen őt. Eddig három miniszteri posztot és az elnöki hivatalt vezető „szuperminiszteri” posztot birtokolja a 70 éves Szú Kji.

A parlamentben többséggel rendelkező Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) nevű tömörülés szerint a Nobel-békedíjas politikusasszonynak így komoly beleszólása lehetne a délkelet-ázsiai ország ügyeibe.

Az NLD egyik parlamenti képviselője azt mondta, hogy a 70 éves Aung Szan Szú Kji állami tanácsadóként az „elnök főnöke” lenne, és ezzel valóra válna az a korábban többször is elhangzott ígérete, hogy az államfő felett fog állni.

A hadsereg irányítása alatt elfogadott mianmari alkotmány értelmében ugyanis nem töltheti be a végrehajtó hatalom legmagasabb posztját az, akinek külföldi állampolgárságú házastársa vagy gyermekei vannak.

„Külföldi” gyerekei miatt nem lehetett elnök

Aung Szan Szú Kji néhai férje brit állampolgár volt, és gyerekei is azok, ezért ő nem indulhatott az elnökválasztáson. Az elnöki bársonyszéket ezért Aung Szan Szú Kji közeli szövetségese, Htin Kiav foglalta el.

Mivel a Nobel-békedíjas politikus vezette NLD a tavaly ősszel, 25 év után először megtartott demokratikus választásokon a parlament mindkét házában abszolút többséget szerzett, a szóban forgó törvényjavaslatot minden bizonnyal elfogadják majd.

A Nobel-békedíjas politikus a külügyi, oktatási és az energiaügyi tárca vezetését kapta meg, valamint az elnöki hivatalt irányító „szuperminiszteri” tisztséget is betölti.

MTI


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »