Az ellenállás útján – interjú egy német hazafival a valós németországi helyzetről

Hónapok óta érkeznek a rémisztő hírek Németországból, melyeket a fősodratú média mélyen elhallgat. Olyan hírek jutnak el hozzánk, melyekből egyértelműen kiderül, hogy Németországban a légkör egy polgárháború bekövetkezését sejteti. Nevét – biztonsági okokra hivatkozva – nem vállaló, német aktivista adott válaszokat az ÚjErő munkatársának kérdéseire, amelyekből kiderül, hogy a német ifjúság nem hódol be a betolakodóknak és az ellenállás útját választja. Következzenek A.B. szavai.

– Új Erő: Milyen a helyzet most Németországban?

– A.B.: A légkör egyre aggasztóbb, az elmúlt hónapok bűnelkövetési statisztikái egyértelműen felerősítették azt a gyűlöletet, ami az egészséges német társadalom részéről tapasztalható a betolakodók iránt. Német fiatalok ébrednek rá arra, hogy az idegen söpredékkel szemben a legszigorúbb bánásmód szükséges. A megszállás alatt tartott média a híreket cenzúrázza és törli.

Nem számolnak be azokról az utcai akciókról, melyek a társadalom elismerését váltották ki, ezek az akciók pedig fizikai értelemben vett támadások voltak a bűnöző életmódot folytató idegen kolóniák ellen, akik csak élősködnek népünkön, közben pedig rettegésben tartják a fiatalokat, közöttük nőket és gyermekeket. Kábítószerre szoktatják rá a német fiatalokat, amit nem lehet elfogadni.

Ezek a támadások nem kerültek be a hírekbe, nem harsogott a média a nacionalisták akcióiról, nehogy egyéb tartományokban is elterjedjenek a rend érdekében kinyilvánított utcai akciók. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy ez csak a kezdet…

– Új Erő: Elhallgatják a német nacionalisták akcióit, annak ellenére, hogy a hazafiak folyamatosan üldöztetésnek vannak kitéve a merkeli rendőrség részéről? Miért nem használja fel ezeket a híreket a németellenes média a nacionalista erők letörésére?

– A.B.: Ahogy erre már kitértem, azért nem kerülnek be ezek a hírek a médiába, mert a reakció ereje példát állíthat más tartományban élő bajtársaknak. A titkosrendőrség és az elhárítás pedig attól tart, hogy polgárháború alakul ki, amely vérbe borítja az utcákat, ezért teljes hírzárlatot parancsolnak a média németgyűlölő csahosainak.

Akarják vagy sem, a polgárháború küszöbön van, a helyzet hamarosan kezelhetetlenné válik és ez egyedül a betolakodó söpredék antiszociális viselkedésének tudható be. A német hazafiak fizikai aktivitása mellett a betolakodók által elkövetett bűneseteket megpróbálják eltitkolni, azokat a súlyos támadásokat, amelyek a fiatal német lányok és idős asszonyok bestiális megerőszakolásától a fegyveres gyilkosságokig széles skálán mozognak.

A német átlagpolgár bevándorlók iránti negatív véleményének kordában tartása végett ezek az esetek titkosak maradnak a nagyközönség előtt. Azok, amik a cenzúra és a tiltás ellenére kiszivárognak, valósággal felkorbácsolják a közvéleményt és jogos haragot ébresztenek, melyeknek hatására a német emberek a lehető összes legálisan vásárolható fegyvert felvásárolták.

A civil társadalom sajátságos önszerveződése van folyamatban, aminek elég lesz egy szikra, hogy lángba borítsa a térséget, hogy élettere védelmében hadba lépjen a nem kívánatos jövevények ellen.

A német nép gyermekei nem fogják harc nélkül átadni a hazájukat!

– Új Erő: Ahogy mi tudjuk, minden nacionalista szervezetet nyomás alatt tartanak a német hatóságok, néhány szervezet pedig be van tiltva, arról nem is beszélve, hogy hazafiak százai vannak német büntetés végrehajtási intézményekben.

– A.B.: Igen. Hazafiak százai vannak elítélve azért, mert büszkék német származásukra és biológiai örökségükre. A német vér iráni tisztelet üldözve van hazámban, a hatalmat bitorló körök támadása mindennapos, a börtönbüntetések pedig a XV. századi boszorkányperekre emlékeztetnek, amelyek a normális esetben kiszabható büntetés kétszeresét mérik a bajtársainkra.

A börtönökben lévő bajtársaink támogatására létrejött HNG-t (Hilforganisation für Nationale politische Gefangene und deren Angehörige) is betiltották. A szervezetet azzal gyanúsították meg, hogy az elmúlt évek legerősebb bázissal rendelkező neonáci szervezete volt, pedig valójában azért jött létre, hogy támogassa rabságban tartott bajtársaink családjait, a rácsok mögött lévő kamerádok harci kedvét pedig ne hagyja kihunyni.

A betiltott szervezetek helyére mindig új áll, akik jelen pillanatban illegalitásban végzik munkájukat egészen addig a napig, amikor már minden tiltás ellenére a német ellenállás az utcákra vonul. Ez az idő hamarosan eljön…

– Új Erő: Mennyire nagy gond az antifa jelenség Németországban? Milyen erőt képviselnek az utcán és a politikában?

– A.B.: Elszomorít, ha látom a német fiatalokat, akik színesbőrűekkel keverednek, német lányok kurválkodnak keleti bűnözőkkel vagy együtt kábítószereznek a betolakodókkal. Látok németeket, akik az idegen hordák érdekeiben protestálnak és látok olyanokat, akik németségük ellenére kiirtanák a német embereket.

Ez a hosszú évek alatt végzett, tudatos agymosásnak a következményei. A bűnös nép állandó napirenden tartása olyan időszakot eredményezett, amikor németek fordulnak németek ellen, hogy eltapossanak egy népet, valójában saját magukat, egy hajdanvolt birodalmat és mindörökre megszakítsák biológiai örökségünk, a vérünk folytonosságát.

Az úgynevezett antifasiszta erők jelenléte süt a politikából és jelen van az utcákon is, amikor anarchista bűnbandák dúlják fel a városainkat, hogy megfélemlítsék a nacionalistákat. Az antifa jelenséggel számolni kell, ezeknek az indulati elemeknek primitív, ösztönszerű viselkedése sok konfliktus okozója, ám erőszakos fellépésükre a válasz is megfelelően erőszakos a hazafiak részéről. Egy megfelelő időpontban rendkívül fontos lesz ezeket a lényeket félreállítani, mint a belső ellenség reguláris hadseregét.

– Új Erő: Mit gondoltok a leendő magyar népszavazásról? Hogyan látjátok ti a magyarországi helyzetet migránskérdésben?

– A.B.: A népszavazás valószínűleg nem lesz érvényes, Brüsszel mindent megtesz, hogy elgáncsolja ezt a kezdeményezést. Nem egyértelműek számunkra a magyar kormány lépései. Retorikájában komoly idegen-ellenességet mutat az Orbán kormány, de a pénzügyi körök hálójában vergődik, akik lépéseit ugyanaz a kisebbség kontrollálja, mint ami a mi hazánkban is bitorolja a hatalmat.

Brüsszel minden meg fog tenni, hogy ráerőltesse a kötelező kvótát Magyarországra, közös teherviselésre hivatkozva. Korábban itt Németországban sem gondoltuk, hogy az eszelős támogatásoknak köszönhetően, kontrollálatlan szaporulatuknak betudhatóan megkerülhetetlen erőt fog képviselni az a populáció, aminek valójában tartózkodnia sem volna szabad ebben az országban.

Ha a toleranciával kisírt folyamatok felerősödnek Magyarországon, akkor népetek szörnyű veszély elé néz, melyben elveszíti identitását és kultúráját. A tömeges bevándorlás rendkívül veszélyeket rejt, ennek ellenére a kormányok támogatják a beözönlőket. Itt látható,hogy az összes kormány irányítása egyetlen rejtélyes központban fut össze, mely őrködik a világ felett.

– Új Erő: Mit üzennétek az olvasóinknak?

– A.B.: Bármennyire is nehéz a helyzet, soha sem reménytelen! A történelem során a német és a magyar nép is megmutatta, hogy lehetetlen helyzetben is képes az ellenállásra, hogy megtartsa örökségét. Most így fog történni! Az ellenállás útjára lépnek azok a harcosok, akik nem fogadják el a szélsőségesek Európa tervét, melyben megszűnnek a nemzetállamok és a tömegkultúra minden fölé helyezkedik, olyan alattvalókkal, akikben már nincsen büszkeség és egy csepp vér sem ősei véréből.

A háború szelleme bennünk lüktet! A háború, amely oly sokszor megmentette népeinket a pusztulástól és megóvta életterünket, hogy tovább adhassuk az utódainknak. Nem fogunk lemondani arról, ami minket illet! Az aktvitás fokozódik, minden nyomás ellenére elszántabbak leszünk! Nem fogunk kapitulálni!

Tudjuk,hogy a magyar bajtársak kitűnő harcosok és tudjuk, hogy képesek vagytok megtartani, ami egyedül titeket illet! Őseitek azért harcoltak és haltak hősi halált, hogy nektek hazátok legyen. Ne engedjétek, hogy elvegyék az ellenálláshoz való jogaitokat!

Éljen Európa! Jön az idő!

(Kovács László – ÚjErő.net)

 


Forrás:betyarsereg.hu
Tovább a cikkre »