Az élcsapat példát mutat

Azelőtt nem voltam a női kvóta híve. Egyrészt úgy éreztem, hogy az ilyen kvótákat a numerus clausus szelleme lengi körül, másrészt nem értettem, hogy ha a nőknek kvóta jár, akkor miért nem jár a cigányoknak, a vörös hajúaknak, a kövéreknek, a pánikbetegeknek, a rokkantaknak meg a vakoknak? S ha nekik is jár, akkor a kvótán belül is kvóta kell a vak cigányoknak, a rokkant kövéreknek és a bipoláris törpéknek. Persze itt nem állhatunk meg, hiszen egy rokkant, homoszexuális, szemüveges, kövér, cigány törpének nyilván nagyobb esélyt kell adni arra, hogy parlamenti képviselő vagy céges felügyelőbizottsági tag legyen, mint egy hétköznapi vörös hajú, szemüveges kényszerbetegnek, aki nagyon magas. Jelezni kívánom, hogy a fenti példák a véletlen szülöttei, eszemben sincs elfelejtkezni a meg nem említett magyarországi kisebbségekről, a történelmi és karizmatikus egyházakról, az LMBT emberek szivárványos sokszínűségéről, s ahogy a szalonban illik, készen állok minden fent nem említett csoport vélt vagy valós sérelmét kvótákkal orvosolni.

Miért változtam meg? Nos, nem racionális érvek hatására, olyanokkal ugyanis nem találkoztam. Személyesen is ismerek nem egy sikeres és erős nőt, akinek a társadalmi megbecsültsége, a havi fizetése és a mindennapos életmódja toronymagasan múlja felül a magyarországi férfiak átlagát. Emellett abban is biztos vagyok, hogy a kvótát követelő hazai nők a rokkant törpéknél és a vak gyermekeknél egyaránt jobb helyzetben vannak – bár ez ügyben csekély a személyes tapasztalatom. Azért változtam mégis, mert spirituális élmény ért: álmomban eljött hozzám Hillary Clinton. Egész délelőtt füveztünk és fogócskáztunk, aztán ebéd után egy zsák kenőpénzért atomjaira bombáztuk a Közel-Keletet. Az egész napos boldog hancúrozás végén Hillary közel hajolt hozzám, annyira, hogy arcomon éreztem simogató leheletét, s mint aki a vesémbe lát, ezt súgta: „Ne aggódj a homoszexuális, vak, cigány törpék miatt! Ha megvalósul a női kvóta, és végre nők hozzák majd a döntéseket, teljesen megváltozik a világ, és Isten minden teremtménye boldog lesz.”

Fölébredtem. Margaret Thatcherre gondoltam, aztán Angela Merkelre, Sarah Palinre és Condoleezza Rice-ra. Fény gyúlt az elmémben: hát erre van szüksége a felbolydult világnak! És máris itthon jártak a gondolataim: a Lendvai Ildikó, Szili Katalin és Dávid Ibolya nélküli parlament kongó ürességét éreztem, aztán valami mélyről feltörő, elementáris szükséget Selmeczi Gabriella iránt. Vágytam vissza a magyar közoktatást felvirágoztató Hoffmann Rózsát, a hazai munkavállalók tarthatatlan helyzetét páratlan szakértelmével orvosló Kósáné Kovács Magdát, és azt a Lamperth Mónikát, akinek női energiáitól övezve sikerült Gergényi Péter csapatainak leverni a tíz évvel ezelőtti ellenforradalmi zavargást.

Végre célja lett az életemnek: a női kvóta. Már csak az zavart, hogy az ötven-ötven százalékot nem éreztem igazságosnak. Hol marad a történelmi jóvátétel? Hol marad a reflexió arra, hogy Magyarországon több nő él, mint férfi? Ez az ötven-ötven semmiképp sem tartható. De akkor mit célozzak meg? Azt tettem, amit mindig, ha ilyen jelentős és összetett dilemma elé kerülök: tekintetem példamutatást várva az élcsapatra emeltem. Hiszen bár alig maradt parlamenti képviselője, mégis tagadhatatlan, hogy van még Magyarországon progresszió, van nyugatias és modern gondolkodás. Az élcsapat a hazai internet csúcsain trónol, tele a világ legjobb arcaival. Ők a 444. Több mint portál: életérzés. A balliberális kurzus utolsó érintetlen oázisa, amit nem fertőzött meg sem politikai, sem gazdasági számítás. Egy korszerű és szabadelvű műhely, ahova Soros Gyuri bácsi is örömmel gördítheti be a guruló dollárjait, és ahol az olvasó annyi sok izgalmas cikk között csemegézhet, ha meg akarja ismerni Orbán Viktor, Kövér László vagy Kovács Ákos nőgyűlöletét.

Nincs többé dilemma: a tökéletes arány, minden kvóták aranymetszése megszületett. Maga Uj Péter alkotta meg, a tévedés tehát kizárva. Megnyitom az impresszumot, remegő kezembe veszem a ceruzát, és számolni kezdek, hisz a következő években ennek az aránynak a bevezetésére törekszem majd az élet minden területén. Azzal az áhítattal várok, amellyel talán Mózes a kőtáblákra egykor. Lassan haladok: huszonöt munkatárs dolgozik a 444-ben. Számolom a női neveket: Mészáros Zsófia – pipa. Aztán… Nincs több. A válasz, amit kerestem, végre feltárult: huszonötből egy ember – az annyi, mint négy százalék.

Gyorsan számba veszem, mit is jelent ez: az egyetemekről a női hallgatók kilencven százalékát ki kell zárni. A bírói kar és a közoktatás első pillantásra is olyan terület, ahova Törökországból kell szakértőket hívni, hogy helyreállítsák a helyes arányt. Átfogó tisztogatásra lesz szükség az egészségügyben, a bankszektorban, továbbá mindenhol, ahol ez a falloszfasiszta ország kilencvenhat százalék alá rugdosta a nemek arányát. Úgy képzelem, hogy a genderizmust hirdető 444 szerkesztőségében a férfiak azért csak nem csavarják ki a nők kezéből a felmosórongyot, úgyhogy méltányos volna, ha legalább takarítói állásokat továbbra is betölthetnének nők az országban. Nem kell tehát megijedni: a magyar nőknek legfeljebb a hetven százalékát kell áttelepíteni a harmadik világ olyan államaiba, amelyek politikailag elég inkorrektek ahhoz, hogy hasznukat vegyék.

Hirtelen rémisztő gondolat fut át az agyamon: mi van, ha Uj Péter téved? Mi van, ha Magyarországon száz nőből négynél több is tud újságot írni? Mi van, ha esetleg több nő is beléphetett volna ebbe az exkluzív férfiklubba a portál színvonalának szignifikáns zuhanása nélkül? Eszembe jut az olimpia, és elszégyellem magam: három nő hét aranyat nyert a nemzetnek, vagyis a női sportolók kilencvenhat százaléka fölöslegesen volt kint. Megnyugszom: rendben van itt a számítás, dehogyis téved a 444 – jól tudják ők, mi az igazságos kvóta a nők számára. S végre azt is megértem, hogy a balliberális hadállás neve miért 444. Úgy tűnik, Uj Péter szerint háromszor kell elmondani a nőknek, hogy felfogják, hány százalék a rájuk vonatkozó kvóta. A kilencvenhat százalékuknak mindenképp.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 08. 25.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »