Az együttműködés további lehetőségeit vizsgálták a szociális intézményeket fenntartó szerzetesrendek

Az együttműködés további lehetőségeit vizsgálták a szociális intézményeket fenntartó szerzetesrendek

Október 12-én együtt gondolkodásra gyűltek össze a budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán a szociális intézményeket fenntartó rendek képviselői. A konferencián előadást tartott Karmen Marie Weis osztrák szalvátor nővér és Egervári Ágnes, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója.

A jelenlévőket Laczkó Zsuzsanna SJC és Dobszay Benedek OFM köszöntötte, majd a délelőtt első felében Karmen Marie Weis szalvátor nővér előadását hallgathatták meg a résztvevők az osztrák helyzetről, és kérdéseket tehettek fel neki.

Utána Egervári Ágnes, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója tartott előadást Tapasztalatok a szociális intézmények együttműködésében, a nagyobb intézményhálózatot fenntartó szervezet működésében címmel, majd délután műhelymunkára volt lehetőség.

Karmen Marie Weis szalvátor nővér előadásából kiderült, hogy Ausztriában alapvetően nem is szociális intézményeket fenntartó, hanem speciálisan kórházfenntartó rendek együttműködéséről beszélhetünk, amely akkortól vált kulcsfontosságú kérdéssé, amikor az érintett rendek elkezdték megtapasztalni, hogy önmagukban nehezen tudják végezni ezt a feladatot.

Öt női szerzetesközösség fogott össze Ausztriában, melyek elsősorban a bécsi kórházi ellátásban vesznek részt. Szervezetüknek egyrészt szerepe van abban, hogy a fenntartó rendek lelkisége megmaradjon a kórházakban, másrészről együtt fellépve bizonyos tárgyalásokon jobb pozíciókat tudnak elérni.

A Sapientián rendezett konferencia hátterében a magyarországi szerzetesrendek közötti sokféle, sokrétű együttműködés húzódik meg, mely spirituális együttműködést, közös képzéseket, rendi nevelők és elöljárók szupervízióját, valamint egészen tárgyiasult együttműködéseket is jelent: közös beszerzéseket (többek között gáz, villany, üzemanyag), valamint kölcsönös segítségnyújtást például intézmények fenntartásában, információk megosztásában, tanácsadásban.

A találkozón való együttgondolkodás elsősorban arra irányult, hogy a jövőben a különböző szociális intézményeket, így például idősotthonokat, anyaotthonokat, napköziotthonokat, egészségügyi intézményeket fenntartó, a hajléktalanellátásban, fogyatékosellátásban és a kórházi ellátásban részt vevő rendek miként tudnának szorosabban együttműködni, kinek milyen szükségletei vannak, a különböző szerzetesi közösségek hogyan tudnak egymás intézményeinek fenntartásában egymás segítségére lenni, különös tekintettel azon közösségekre, amelyek létszámuk alakulása miatt nehéz helyzetbe kerülnek.

Forrás és fotó: Szerzetesek.hu

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »