Az antiszemitizmus és a szerelem parancsa

Az antiszemitizmus és a szerelem parancsa

A Pesti Színház előadásában Kern András alakítása kitűnő.

Látványosan „dupla fenekű” darab A velencei kalmár – száz év óta legalábbis; ha úgy tetszik, játszható kifejezetten antiszemitára, de kifejezetten filoszemitára hangolva is. Amikor a negyvenes évek elején műsorra tűzték a Nemzeti Színházban, s Major Tamásra osztották Shylock szerepét, a szívkivágásra készülő zsidó kereskedőt bizonyos körök szándékával szembemenve a színésznek olyan eszközökkel sikerült ábrázolnia, hogy idővel komoly szélsőjobboldali támadások érték. Kifejezetten filoszemita adaptációt láthattunk néhány évvel ezelőtt az új Nemzetiben, Mohácsi János rendezésében, ahol a társadalom minden tagja vérlázító kegyetlenséggel törekedett Shylock elpusztítására.

A manapság jómódú körökben kifejezetten divatos nemes rozsda borítja a Pesti Színház Valló Péter rendezte előadásában a háttérfalat. (Tervezője maga a rendező.) Előtte Shakespeare aranyifjai juppinak öltözve tűnnek fel, s viselkednek természetüknek megfelelően: leginkább visszataszítóan. Ebbe a közegbe keveredik be az önzetlen Antoniónak kölcsönt adó Shylock.

Kern András a szerepben egyszerre visszafogott, s tapintatos eszközökkel, látszatra olykor majdnem lezserül, szinte eszköztelenül játszva pontos, érzékletes. Alakítása, ne tagadjuk meg tőle a jelzőt, kitűnő: Kern szinte kottázható módon beszél a lent ülőkkel a gesztusok nyelvén. Szeme rándulása, beszéd közben tartott szünetei, mozdulatai segítségével tökéletesen bánik a közönséggel, forgatja a színpad felé áradó hangulatokat, mintha érzéseket, gondolatokat sejtene meg egész világosan. Mellette Bach Kata széles hangulati skálát hitelesen bejáró Portiáját, Stohl András önzetlen, rejtőzködően szerelmes Antonióját, Józan László szertelen aranyifjú Lorenzóját érdemes kiemelni.

Kétféle „másság” kerül szembe egymással Valló színpadán: a rasszista és a nemi alapú. Antonio Bassanio iránt nem szoros barátságot érez, önzetlenségét a szerelem parancsolja. A kalmár melegségét persze nem Valló találta ki, láthattuk már korábban, olvasni is lehetett róla. Az ellentét mindenesetre két dolgot indukál. Egyrészt bizonyos tekintetben légiesedik az eredeti konfliktus; idézőjelbe kerül példának okáért Antonio antiszemitizmusa, hiszen nem a kamatmentes kölcsön körüli nézeteltérés szüli elsősorban, hanem a mindent letaglózó vágy a közvetlen kiváltója. Másrészt felerősödik az okos Portia és mihaszna férje közti érzelmi dráma. A befejezés leginkább ennek következtében egészen illúziótlan, lehangoló.

(Shakespeare: A velencei kalmár. Pesti Színház. Rendező: Valló Péter.)

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 05. 18.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »