Az angol, és vele az egész nyugat-európai hivatalos politika,gyakorlatilag Európa elkereszténytelenítését, és egyúttal iszlamizálását támogatja, illetve hajtja gőzerővel végre.

Ez várhat miránk is, ha a referendumon szabad kezet adunk a parlamentnek.  Hol a garancia, hogy akár a mai parlament nem nyitja meg a kapukat a migránsok előtt?  Már nem egy magyarellenes döntést hozott – OV vezetése alatt. Megszavazták, hogy a MAGYAR földet külföldiek és magyarellenes kettős állampolgárságú személyek is felvásárolhassák. Olyanok vállnak földbirtokossá, akiknek semmi köze, sőt fogalma sincs a mezőgazdasághoz, a termeléshez. A mai parlamentben kevés a felelős, nemzettudattal rendelkező “honatya” és akár a 2/3-a is egy néhány millió euró ellenében megnyomja akár melyik gombot… (v. Kövér György)

Ez a  történet nehezen értelmezhető  és előre jelzi az elkövetkező tragikus eseményeket .Megfoghatatlan,hogy egy hagyományokat tisztelő országban -Angliában ,Európa régi királyságában ,melynek uralkodója Oroszlánszivű  Richárd a III. Keresztes hadjáratot vezette a XII. században. ( dr. Fábián István )

Az angol, és vele az egész nyugat-európai hivatalos politika,
gyakorlatilag Európa elkereszténytelenítését, és egyúttal iszlamizálását támogatja, illetve hajtja gőzerővel végre.

Londonnak 8,6 millió lakosa van.
Londonban és környékén ma már 3 millió mohamedán él.
London az első európai főváros, melyet egy mohamedán vezet.

 

Iszlám-reklám az angol buszokon

Az angol nagyvárosokban a londoni polgármester választást – melyen egy mohamedán lett a főváros első embere – napokon belül a nyilvános helyeken megjelenő az iszlámot és Allahot reklámozó feliratok megjelenése követte.

Egykor ezt volt szokás mondani: „Ad maiorem Dei gloriam” – „Isten nagyobb dicsőségére”. Ez a megfogalmazás már Nagy Szent Gergely (590-604-ig pápa) Dialógusában megtalálható. Ma Londonban ez a divatos szólam: „Subhan Allah”, azaz „Dicsőség Allahnak”.
Pár nappal a londoni polgármester-választás után – melyet a Pakisztánból származó mohamedán Sadiq Khan nyert meg – Londonban, Manchesterben, Bradfordban és Birminghamben a tömegközlekedési vállalat piros emeletes buszait az iszlámot reklámozó plakátokkal díszítették fel.

Londonnak 8,6 millió lakosa van, ebből a született britek aránya már csak 44 százalék. Londonban és környékén ma már 3 millió mohamedán él. London az első európai főváros, melyet egy mohamedán vezet. Egy egész médiagépezet foglalkozik azzal, hogy Khant egy mérsékelt, liberális muzulmánnak állítsa be, amit azonban az iszlám-szakértőknek kétségbe vonnak. [G. K. Chesterton „The Flying Inn” című magyarra is lefordított könyvében már 1914-ben egész Anglia mohamedánná válásáról, illetve a mohamedánok előtti behódolásáról írt.]

Az angliai iszlám-reklámot az Islamic Relief Worldwide nevű iszlám szervezet készíttette. Ez a szervezet 1984-ben alakult Birminghamben iszlám segélyszervezetként. Tagja az ENSZ gazdasági és szociális tanácsának, s mint ilyen különféle juttatásokban részesül mind az angol kormánytól, mind az ENSZ-től. Míg az angol kormány szorosan együttműködik a szervezettel, addig Izraelből és az Egyesült Arab Emirátusokból kitiltották az IRW-t azzal a váddal, hogy a terroristákat pénzeli. Más európai országok, mint például Hollandia, zárolták az IRW kontóit, mert az az Iszlám Állammal tart fenn kapcsolatokat. Mindeközben más intézmények és hatóságok nemzetközi kitüntetésekkel halmozzák el a szervezetet.

A londoni tömegközlekedési cég, az TFL-Transport tiltja a politikai pártok reklámozását járműveiken, de a vallásokét nem. Mindeközben kétféle mércével mér: míg minden keresztény témájú reklámot elutasít, addig a keresztényellenes – mint például Richard Dawkins „Isten nem létezik”, most pedig az iszlámot dicsőítő feliratot – reklámokat engedélyezi.

Egyre inkább bebizonyosodik, hogy a mohamedánoknak minden meg van engedve. Az angol, és vele

az egész nyugat-európai hivatalos politika, gyakorlatilag Európa elkereszténytelenítését, és egyúttal iszlamizálását támogatja, illetve hajtja gőzerővel végre.

forrás: Szigeti Rózsa

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kategória:cion-diktatúra, CIONIZMUS, EU, Európai Egyesült Államok, Magyarország Cionista Gyarmat! Tagged: cionista helytartók, CIONIZMUS az ENSZ-ben, európai zsidó PT, ránközönlő muzulmán hordák, ránkvándorlási válság, zsidó hegemónia


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »