Az amerikai elnök gratulált Moszul felszabadításához

Donald Trump amerikai elnök hétfőn gratulált Haider al-Abádi iraki kormányfőnek Moszul felszabadításához. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok teljesen szét fogja zúzni az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet, amely három éven át birtokolta az észak-iraki várost. A szervezet napjai Irakban és Szíriában “meg vannak számlálva” – írta az elnök közleményében.

Haider al-Abádi hétfőn Moszulban jelentette be, hogy az iraki kormánycsapatok visszafoglalták a várost a dzsihadistáktól.

Az amerikai elnök gratulált az iraki biztonsági erőknek is, a terroristák áldozatai hozzátartozóival pedig kifejezte együttérzését.

Az amerikai vezetésű koalíciós erők is kifejezték elismerésüket, s az Egyesült Államok Középső Parancsnoksága bejelentette, hogy miközben Moszul óvárosában még mindig vannak olyan negyedek, amelyeket meg kell tisztítani az IÁ emberei által elhelyezett robbanószerkezetektől és az esetleg rejtőzködő terroristáktól, az iraki erők határozottan ellenőrzésük alatt tartják a várost.

Stephen Townsend altábornagy azonban figyelmeztetett: “ne essünk tévedésbe, ez a győzelem önmagában még nem számolja fel az Iszlám Állam terrorszervezetet”, a koalíciós erők és az irakiak előtt még kemény harcok állnak. De Moszul visszafoglalása döntő csapás a terrorszervezetre – szögezte le Townsend.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »