Az aluljárók lezárásával űzik el a hajléktalanokat?

Állagmegóvás céljából szeptember végétől lezárják éjszakára a Ferenciek terén lévő aluljárót, egyes értelmezések szerint burkoltan így akarja az V. kerületi önkormányzat kitessékelni a hajléktalanokat az aluljáróból. A Város Mindenkié csoport azonban felhívta a figyelmet arra, hogy az utcán élő emberek arrébb tologatásával a tömeges hajléktalanság problémája nem oldódik meg.

A Város Mindenkié (AVM) csoport – amely azért küzd, hogy senkinek se kelljen az utcán élni – azonban a hajléktalanok ellen indított hadjáratként értelmezi a Fővárosi Közgyűlés döntését. A Ferenciek terén lévő aluljáró lezárást egyébként a teret és az aluljárót felújító V. kerületi polgármester kezdeményezte a főpolgármesternél, mivel a terület a főváros tulajdona.

Állagmegóvásra hivatkoznak

Az Index már szeptember végén megírta, hogy Belváros-Lipótváros vezetése állagmegóvás céljából a Ferenciek terén az aluljárót az utolsó metró elhaladása után lezárja, és az első metró megérkezésekor nyitja csak ki. Könnyen lehet azonban, hogy az önkormányzat valójában azt érti állagmegóvás alatt, hogy a hajléktalanok ne maradhassanak az aluljáróban éjszakára.

A Város Mindenkié csoport honlapján adott hangot csalódottságának, és azt írja, hogy ha a kezdeményező V. kerület és a rendeletet elfogadó Főváros ilyen gyorsan rendeletet tudott alkotni a hajléktalan emberek kizárásáról, elvárják, hogy arról is hozzanak rendeletet, hogy a kerület és a város hogyan fogja felszámolni a lakásszegénységet és a hajléktalanságot.

Erőszakos és értelmetlen lépés

A csoport a hajléktalan emberek közterületekről való eltávolítását mindaddig erőszakos, önkényes és értelmetlen lépésnek tekinti, ameddig egy város (Budapest) és egy ország (Magyarország) nem teremti meg annak a minimális feltételeit, hogy a hajléktalanság ne termelődjön újra tömegesen: vagyis ameddig a főpolgármester és a kerületek vezetői nem tekintik közügynek a lakhatás kérdését, addig nincs felhatalmazásuk ahhoz sem, hogy bizonyos, számukra nemkívánatos embereket a közterületekből kizárjanak vagy közterületeket elzárjanak előlük – fogalmaz honlapján az AVM.

A csoport megjegyzi, mind ez idáig egyetlen olyan rendelet vagy intézkedés nem született, amely érdemben csökkentené a hajléktalanná válás kockázatát vagy abban segítene, hogy a már hajléktalanságban élő emberek nagy számban újra tartós lakhatásba kerüljenek. Azt is hozzáteszik, hogy a város vezetésének ugyanolyan elszántsággal kellene dolgoznia a lakhatási válság felszámolásán, mint a közterületek állagának megóvásán.

Lehet folytatása a lezárásoknak

Hétfőn már az is kiderült, hogy a Ferenciek tere aluljárójának lezárása meghozta a hatását: az aluljáró napközben rendezett képet mutat, nem terjeng ürülékszag a levegőben, nem borítják gyanús foltok a padlót. Ezért a közelmúltban felújított aluljáróknál is bevezethetik ezt a rendszert – írta hétfői számában a Magyar Idők.

A lap szerint azokat az aluljárókat érintheti egyébként az éjszakai lezárás, ahol a felszínen is biztosított a gyalogosközlekedés, vagyis ahol az aluljáróra csak a metró üzemidejében van szükség. Az elmúlt időben már úgy alakították ki a gyalogos-aluljáróval és metrókijárattal rendelkező köztereket, hogy van egy akadálymentesített, alternatív felszíni átkelési lehetőség is. A 4-es metró megállóinál vagy felszíni átkelési pontok is vannak a téren (Móricz Zsigmond körtér, Kálvin tér), vagy eleve a felszínre tervezték meg a metróállomás kijáratát (Rákóczi téren vagy a Bikás parkban).


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »