Az Alternatíva Vajdaságért nem támogatja a hitelfelvételt

Az Alternatíva Vajdaságért nem támogatja a hitelfelvételt

Az Alternatíva Vajdaságért – Magyar Mozgalom – VMDK frakció tagjai a tartományi képviselőház mai ülésén nem támogatták sem a költségvetés-módosítást, sem a hitelfelvételt, ugyanis a hitel szerintük a következő ciklusra vonatkozóan is eladósítja a tartományt, mondta el a Vajdaság Mának nyilatkozva Csonka Áron, a frakció tagja.

– A tartományi képviselőház mai ülésén a képviselők sürgősségi eljárásban tárgyalták a költségvetés módosítására, valamint a korábbi adósságok rendezését elősegíteni hivatott hitelfelvételre vonatkozó napirendi pontokat – hangsúlyozta Csonka Áron, az Alternatíva Vajdaságért – Magyar Mozgalom – VMDK frakció tagja.

– Egy olyan hitelt vesznek fel, amely még inkább eladósítja Vajdaságot, illetve annak nemcsak a mostani vezetését, hanem a következőt is, hiszen 5+1 éves időszakra szól. Amiatt, mert későn küldték ki az anyagot, illetve amiatt, mert egy olyan hitelről van szó, amely már a következő ciklusra vonatkozóan is eladósítja a tartományt, egyik napirendi pontot sem szavaztuk meg, mindkét esetében tartózkodtunk. Az Alternatíva Vajdaságért – Magyar Mozgalom – VMDK frakció nevében mindezt az ülésen is elmondtam, ahogyan azt is, hogy szerintünk ez csupán egy ideiglenes megoldás, amivel az illetékesek csak a tüzet akarják oltani és időt akarnak nyerni, hiszen abban az egyéves időszakban, amíg a hitel visszafizetését nem kell megkezdeni, a tartományi kormány kb. egymilliárd dinárt az adósságok visszafizetése helyett más célokra tud fordítani, de hosszú távon mindez jelentős megterhelést jelent majd, hiszen a hitelt előbb-utóbb vissza kell fizetni.

Azt is elmondtam, hogy meglátásunk szerint a legjobb az lenne, ha a jelenlegi hatalmi többség elindítaná azt a folyamatot, amely lehetővé tenné, hogy rövid időn belül hozzák meg a Vajdaság pénzeléséről szóló törvényt, hiszen a tartomány azért került ilyen nehéz helyzetbe, mert nem érkeztek meg a köztársasági költségvetésből azok a pénzek, amelyek az alkotmány értelmében Vajdaságnak járnának, azaz a sokat emlegetett 7 százalék, aminek a 3/7 részét nagyberuházásokra kellett volna fordítani. Október végén ülésezett a köztársasági és a tartományi kormány is, és értesüléseink szerint ez a téma is szóba került, ám ahelyett, hogy a köztársasági kormány – ha már azzal dicsekszik, hogy szufficit van a köztársasági költségvetésben – folyósította volna az alkotmány által szavatolt eszközöket a tartomány számára, és ezzel hozzájárult volna az adósságok rendezéséhez, a tartományi képviselőház megszavazta az újabb hitelnek a felvételét. Mi ezt a gyakorlatot nem tartjuk jónak, ezért nem támogattuk sem az egyik, sem a másik napirendi pontot – nyilatkozta Csonka Áron, az Alternatíva Vajdaságért – Magyar Mozgalom – VMDK frakció tagja.

H. A.


Forrás:vajma.info
Tovább a cikkre »