Az 1968. augusztus 21-ei szovjet bevonulásra emlékezünk

 

A Varsói Szerződés öt tagállamának – Szovjetunió, Lengyelország, Bulgária, Magyarország, NDK – hadseregei 1968. augusztus 20-ról 21-re éjjel lépték át Csehszlovákia határát azzal a céllal, hogy megállítsák Alexander Dubčeknek, a csehszlovákiai kommunista párt akkori első titkárának nevével fémjelzett Prágai Tavaszként elhíresült liberalizációs és reformfolyamatokat. A “reformáció” élén rajta kívül Jozef Smrkovský és Oldřich Černik állt. A Gustáv Husák vezette “normalizációs” csehszlovák vezetés a megszállást 1969-től egészen a szocialista rendszer 1989-es bukásáig cinikusan “internacionalista segítségnek” minősítette.

 

Jirí Dientsbier cseh emberi jogi miniszter szerint Csehszlovákia 1968-as megszállása volt az első eset, amikor Moszkva alkalmazta az úgynevezett Brezsnyev doktrínát, amelynek alapján a szovjet vezetés fenntartotta magának a jogot, hogy beavatkozzon abban a kelet-európai államban, ahol szerinte veszélybe került a szocialista rendszer.

 

Egyetlen éjszaka alatt minden megváltozott. A szovjetek ellen fellépő tüntetők egy része életével fizetett, voltak akik disszidáltak és soha nem tértek vissza szülőfödjükre.

 

 

 

Forrás: RTVS, MTI, körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »