Az 1505-ös székelyudvarhelyi nemzetgyűlés

Az 1505-ös székelyudvarhelyi nemzetgyűlés

A székely önkormányzat igen tevékeny volt a 16. század elején. A székely előkelők és lófők 1505-ben nemzetgyűlésen tanácskoztak a Székelyföld helyzetéről, s több megfelelő törvényt hoztak az önigazgatás és a székely szabadság védelmére.

c2331et2085t_b

Az 1505. november 20-án Székelyudvarhelyen tartott nemzetgyűlést nem az erdélyi vajda, hanem Udvarhelyszék főkapitánya, Bögözi János hívta össze, s az ő elnökségével zajlott le. Mivel Székelyföldön a törvénykezésben a törvénytelenségek gyakorivá váltak, egy 17 tagú fellebbviteli bíróságot szerveztek. A nemzetgyűlés jegyzőkönyve szerint a bírákat nemcsak társadalmi rangjuk alapján, hanem „bizonyos tudományunk szerént” választották Udvarhelyszék és Ke­resztúrszék főemberei és lófői közül. Négyet a főnépek, s tizenhármat a lófők közül.

„Némely illetlen szokásoknak megjobbítása”

A fellebbviteli bíróság által a Székelyföld önigazgatási rendszere új össz-székely intézménnyel gazdagodott, ez pedig növelte a székely szabadság továbbépítésének esélyeit. A 17 tagú feljebbviteli bíróság tagjaira a székelyföldi törvénykezés ügyeinek felülvizsgálatát bízta a nemzetgyűlés. Őket a jogismerő, jogtudó értelmiségiek köréből válogatták ki. Ők foglalkoztak a fellebbviteli ügyekkel, de nemcsak peres ügyekkel foglalkoztak. A jegyzőkönyv szerint „a mi országunknak régi szokása szerént, nemű szükséges dolgaink […] és némely illetlen szokásoknak megjobbítása” is feladatuk volt.

Kiválasztásuknál a hozzáértés és a szakmaiság volt a fő szempont, de emellett a bírák megválasztásánál tekintetbe vették az illető erkölcsi magatartását is. A szé­kely­udvarhelyi nemzetgyűlés összehívásának egyik fő okát a visszaélések elterjedésének a sokasága jelentette a törvénykezés terén. A gyűlés összehívói azt tapasztalták, hogy „a szeretet, a harag és a gyűlölség, és a magok hasznoknak keresése a bírákat és törvénytevőket itt a mi Székely Országunkban gyakorta nem engedi meg, hogy igazat lássanak és ítéljenek”.

Úgy látták, olyan bírákra és törvénytevőkre volt szükség, akikről azt feltételezték, hogy nem követik el a felsorolt visszaéléseket. A megvesztegethető bírákról a következőképpen fogalmaztak: ha mégis „könyörgésért vagy ajándékért, vagy pedig maga hasznáért az igaz útból valamely felé kitérne, az olyan mindjárt örök számkivetésre szenteltiáltassék […], Székely Országunkban ne maradhasson”.

A 17 tagú feljebbviteli bíró megválasztása

Igen szigorú feltételek között tartották meg a választást. A bírákat megeskették a székely törvények szigorú betartására. Az 1505-ös székely nemzetgyűlésen a következő személyeket tartották méltóknak a 17 tagú feljebbviteli bírói tisztség betöltésére: Nyújtódi Pál, Kaczai Antal, Benedekfi János és Péter, Patakfalvi Péter, Kedei Kelemen, Lokodi Péter, Kedei Ferenc, Szombatfalvi Gergely, Vágási Imre, Patakfalvi Kelemen, Márkus Mihály, Bíró Balázs, Lengyelfalvi Boldisár, Fantsali Balázs, Akadács Mihály, Patakfalvi Lukács.

A nevek felsorolásából csak azt tudjuk meg, hogy az illető melyik faluból való volt, hol lehetett a háza, birtoka. Ők a jogtudó székely értelmiség egy kiemelkedő csoportját alkották. A nemzetgyűlés tagjai a bírák közül Patakfalvi Pétert megbízták, az udvarhelyi nemzetgyűlés végzéseinek „megérthető szóval, közönségesen mindeneknek hallására, itt, az egész gyűlésben, mindenütt kihirdesse”. Valószínűleg a törvény latin szövegét kellett magyarul, érthetően tolmácsolni a jelen lévő közszékelyeknek.

A nemzetgyűlés határozatainak érthető bemutatása után, a gyűlés résztvevői az „elsők és kiváltképpenvalók, lófejek és köz­rendek felemelvén jobb kezünket, erős hittel megesküvénk, hogy mindezeket a végzéseket örökké megmásolhatatlanul megtartjuk és másokkal is megtartatjuk”. Az 1505. évi udvarhelyi nemzetgyűlés a székely önigazgatás és jogtörténet egyik legkiemelkedőbb eseménye volt, amely a székely törvények betartására kényszerítette a törvényhozókat. E cél megvalósítására új intézményt hozott létre, amelyet a tudás és erkölcsiség jegyében kívánt az önigazgatási rendszer szolgálatába állítani.

A székelyudvarhelyi nemzetgyűlés határozatai

„Mi, a székelyek földjének ország­lakosai és a székelyek minden egyes székének és összes nemének általános egyeteme emlékezetül adjuk jelen oklevél soraival mindenkinek, akit illet, hogy midőn az Úr 1505. évében, Szent Erzsébet királyné ünnepe utáni legközelebbi csütörtökön Udvarhely mezővárosban említett országunk bizonyos ügyeinek elrendezésére és némely visszaélések megjavítására országunk régi szokása szerint általános gyűlést tartottunk, akkor más igen szükséges dolgok között láttuk, hogy országunkban az általános gyűlések lazasága az országlakosok felülvizsgálatra fellebbezett sok ügyének végzését napról napra halasztja, és ennek következtében az ilyen halasztások miatt nem kevesek jogaiban különböző károk keletkeznek. Kézzelfoghatóan tapasztaltuk azt is, hogy kedvezés, harag, ellenszenv és egyéni érdek gyakran nem engedi, hogy országunkban a bírák és a választott bírák kiderítsék az igazságot.

Tehát az ügyek ilyen halasztásairól, a bírák és fogott bírák túlkapásairól előrelátóan gondoskodni akarván határoztuk és minden országlakos által örökre megtartani rendeltük, hogy a tehetősebb székelyek Udvarhely- és Keresztúrszékben négy ember, az ugyanezen székekben lakó lófők közül pedig tizenhárom ember fentebbi országunk hatalmánál fogva bírákul és jogbírókul állíttassék, akik, összesen tizenheten a székelyek egyes székei és összes neme általános egyetemét képviseljék. Ezek a bírák pedig a választás után tüstént a szent kereszt érintésével a szent esküt oly módon tegyék le, hogy nem kedvezéstől, ellenszenvtől, kéréstől, jutalomtól vagy egyéni érdektől vezérelve, hanem kizárólag Istent és az ő igazságát tartva szem előtt, azt fogják ítélni, ami az előttük lévő perlekedő felek között a joggal egybehangzónak látszik.

Ha így tesznek, helyesen cselekszenek, mert másképp Isten elfordul, ha valaki e bírák közül Istenről megfeledkezve, és saját lelki üdvét háttérbe szorítva kérésre, jutalomért vagy egyéni érdekből rossz útra térve az igazság ösvényéről valamilyen módon jogtalanul letérne. Ezért az ilyet örök számkivetés ítélete sújtsa, így minden ingó és örökölt javait elveszítse, és esküszegőként és megvetettként ne maradhasson tovább a székelyek földjén. Az pedig, aki az ilyen esküszegővel és száműzetésbe küldöttel törődne, vagy érte közbenjárni törekedne, hasonlóképp bűnhődjék, mint az esküszegés részese és száműzött pártfogója.

Továbbá, hogy az előző módon felesküdött bírák ítélete ne legyen hiábavaló, elrendeltük, hogy bármely perben is ítélnek, legyenek képesek a köteles elégtétel teljesítésének érvényt szerezni, mindig épen hagyván az évente egymást váltó kapitányok, bírák és minden tisztviselő jövedelmét.
Ha pedig valaki az előbbi bírák közül az idők folyamán elhalálozna, akkor társai, akik őt túlélik, a fentebbi tisztségre az elhalálozott lakóhelyén egy vele hasonló társadalmi helyzetű, a mondott székekben lakó más alkalmas embert válasszanak, és legyenek kötelesek kijelölni országaink hatalmánál fogva, hogy országunk bíráinak tizenhetes száma mindig épségben megmaradjon.
Hogy pedig az előbb sorolt rendelkezések és rendeletek kellő követésre találjanak, körünkből felállítottuk a nemes Patakfalvy Pétert, és minden előbbi rendelkezésünket és rendeletünket érthető hangon, nyíltan és az összes, a már említett gyűlésen megjelent hallatára a mondott Péter által kihirdettettük és közhírré tétettük.

Végül, hogy a fentebbi bírák hasonlóképp megválasztassanak, a teljes gyűlés egyetértésével, az összes ott megjelent jelenlétében az alább írtakat határoztuk megválasztandónak az ország bíráinak említett országunk előkelői és fentebbi Udvarhely- és Keresztúrszék lófői közül, tudniillik Nyújtódi Pált, Kaczai Antalt, Benedekfi Jánost és Bethlenfalvi Pétert, Patakfalvi Pétert, Kedei Kelement, Lokodi Pétert, Kedei Feren­cet, Szombatfavi Gergelyt, Vágási Imrét, Patakfalvi Kelement, Markos Mihályt, Bíró Balázst, Lengyelfalvi Boldizsárt, Fancsali Balázst, Kadácsi Mihályt és Gálfi Lu­kácsot.

Ezen biztos tudásunkból választott általános bírákat pedig előbbi dekrétumunk alapján e gyűlésünkön a fentebbi es­kü letételére rávettük, ezután e bírák az eljárás rendje szerint a mon­dott esküt a fentebb kihirdetett módon gyűlésünk előtt letették. E dolog miatt hasonlóképp mi is, úgy az előkelők, mint a lófők és egyszerűek, felemelt jobb kezünkkel esküdtünk, hogy minden előbbi dekrétumunkat sértetlenül és visszavonhatatlanul megtartjuk, és mindenkivel megtartatjuk. Mindezek és minden egyes rész bizonyságául kiadjuk pecsétünk erejével megerősített jelen rendelkező és dekretális oklevelünket. Kelt Vásárhelyen, az előbb írt napon és évben. A főkapitány Bögözi János lévén.”

Új intézmény született

Az 1505. évi udvarhelyi nemzetgyűlés a székely önigazgatás és jogtörténet egyik legkiemelkedőbb eseménye volt, amely a székely törvények betartására kényszerítette a törvényhozókat. E cél megvalósítására új intézményt hozott létre, amelyet a tudás és erkölcsiség jegyében kívánt az önigazgatási rendszer szolgálatába állítani.

Az 1505. évi székelyudvarhelyi székely nemzetgyűlés fontos lépést jelentett a székely jogszabályozás terén, amely a bíráskodás és az igazságszolgáltatás hibáinak kijavítása, valamint a visszaélések elkerülése végett az egész Székelyföldre kiterjedő hatállyal rendelkező főtörvényszék felállítását rendelte el. Az okmánynak korábban csak hitelesített magyar változata volt ismeretes. Az 1930-as években előkerült a latin nyelvű eredeti példány, fennebb ennek a szövegnek a magyar fordítása olvasható.

dr. Garda Dezső

A szerző történész, volt parlamenti képviselő


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »