Ausztria megtámadja a paksi bővítést

Ausztria megtámadja a paksi bővítést

Az osztrák környezetvédelmi minisztérium hétfőn bejelentette, Ausztria keresetet nyújt be az Európai Bíróságnak a paksi atomerőmű bővítése ellen – írja a Die Presse.

Az Európai Bizottság rossz üzenetet küld az energiapolitikában azzal, ha habozás nélkül jóváhagyja az atomerőmű építéséhez nyújtandó támogatást – szólt a tárca indoklása, erre hivatkozva kérik a bíróságot, hogy semmisítse meg az Európai Bizottság határozatát, mellyel jóváhagyták a bővítést.

A bizottság 2014 novemberében kezdte vizsgálni a paksi atomerőmű-bővítés állami támogatását, végül tavaly ősszel jóváhagyta az orosz hitellel megvalósuló projektet.

Hírdetés

Nincs kizárva, hogy ez a téma is előkerül majd január 30-án, mikor Orbán Viktor először találkozik Sebastian Kurz nemrég hivatalba lépett kancellárral, így a családtámogatások mellett újabb kemény téma merült fel, ami mindenképpen érdekes annak fényében, hogy Orbán örömmel fogadta a politikus győzelmét.

Nem ez az első eset egyébként, hogy Ausztria egy atomerőmű miatt lépéseket tesz, elég csak a temelíni atomerőmű ügyére gondolni. Az osztrák határtól mintegy hatvan kilométerre lévő temelíni atomerőművet 1986-ban szovjet mintára kezdték el építeni, később azonban egy amerikai cég fejezte be, az egyik alapvető problémája pedig éppen az volt, hogy a keleti és a nyugati technológia nehezen volt összeegyeztethető.

Az is kiütközött akkor, hogy az osztrákok az esetleges veszélyek, a környezetvédelmi megfontolások miatt már 1978-ban népszavazáson állíttatták le a zwentendorfi atomerőmű üzembe helyezését, azóta pedig törvény is tiltja a nukleáris energia felhasználását az országban.

Ugyan az erőmű utána tovább tudott működni, később is volt konfrontáció a csehek és az osztrákok között, 2004-ben azért bírálták a temelíni vezetést, mert álláspontjuk szerint későn szóltak arról, hogy radioaktív víz szivárog az erőműből.

(Index)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »