Ausztria is követheti a brit példát

A szükséges reformok hiánya esetén Ausztria egy éven belül népszavazáson dönthetne az unióból való kilépésről – jelentette ki az Österreich című napilap vasárnapi számának adott interjújában Norbert Hofer, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) alelnöke, aki legutóbb a párt államfőjelöltjeként indult.

Hofer szerint mielőbbi uniós reformokra van szükség, ennek hiányában át kell gondolni a kilépésről szóló népszavazás lehetőségét. „Amennyiben az EU nem saját alapértékeit tartaná szem előtt, és túlzottan központosított szövetséggé válna, továbbá Törökország is belépne az unióba, akkor, úgy gondolom, az osztrák állampolgárokat is meg kell kérdezni arról, hogy szeretnének-e továbbra is az EU-ban maradni” – mondta a lapinterjúban.

„Az unió alapítói valójában gazdasági szövetségben gondolkodtak, és mindez jól is működött egészen addig, amíg nem vált politikai egyesüléssé” – jelentette ki Hofer.

Az osztrák politikus arról is beszélt, hogy nem döbbentette meg az Egyesült Királyság unióból való kilépéséről szóló népszavazás eredménye, hiszen demokratikus döntés volt, a választóknak pedig szerinte mindig igazuk van. „Most arra kell reagálnia az uniónak, hogy más országok polgárai is követhetik a brit példát” – jelentette ki.

A francia és holland euroszkeptikus pártok is népszavazást követelnek az európai uniós tagságról. A Marine Le Pen vezette francia Nemzeti Front az egyesült királyságihoz hasonló népszavazást szorgalmaz Franciaországban is. A pártelnök pénteken jelezte, hogy ha jövőre elnökké választják, fél éven belül kiírja a referendumot.

Geert Wilders, a bevándorlásellenes holland Szabadságpárt (PVV) vezetője – a közvélemény-kutatási eredmények szerint hazája legnépszerűbb politikusa – is követelte pénteken, hogy rendezzenek referendumot az EU-tagságról.

Norbert Hofer a közelmúltban rendezett osztrák államfőválasztáson mintegy 31 ezer szavazattal maradt alul A Zöldek által jelölt kihívója, Alexander Van der Bellen mögött. Hofer pártja június elején megtámadta a választási eredményt. A beadványt jelenleg az alkotmánybíróság vizsgálja. Várhatóan július elején, még az új államfő július 8-ai beiktatása előtt hozhatnak döntést.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »