Ausztráliából jött…

Hmm…érdekes…

Nyílt levél Ditkéhez és Tibi Palihoz      Sydney, 2017. március 19. 

Kedves Ditke és Tibi Pali!

Érdekes meglepetés volt ma Sydneyben (Glendening) Délvidéki Magyar Szövetség Házában megrendezett Március 15. Ünnepi megemlékezésen Ditke nevét látni az utolsó percben módosított programban.

Hmm…gondoltam, Ditke…csak így egyszerűen…

Kissé píronkodtam, hogy nem tudom, ki „Ditke”, aki igazi FÉRFI ÁRIA előadására vállalkozik a halhatatlan Simándy József után. (Bánk áriája)

A szomszéd teremben a tiszta forrásból merített székely mesemondó, Csernik Pál Szende szereplése kezdődőtt.

Döntenem kellett: Ditke vagy Szende…. s bár űzött a kíváncsiság a Hazám, hazám meghallgatására Ditke előadásában, mégis Szendét választottam.

Hazafelé az autóban állt össze a kép. Március 12-én a Sydney Operaház elé vártak magyarokat az  Európai Alternatív Párt helyi szervezői, Tibi Pali és Ditke vezetésével. A cél nem békés megemlékezés volt, március idusán.

A cél –(egyébként a politikai megmozdulás érdeklődés hiányában SIKERTELEN volt)- az lett volna, hogy a külföldön dolgozó magyarok nevében (a mi nevünkben!!!) megüzenjék Orbán Viktor kormányának , hogy  „elég volt!!!!”

Mi volt elég, kedves Ditke és Tibi Pali? Talán az, hogy az itt élő magyarok többsége végre, sok évi gyötrelem után igazán haza talált? Mi volt elég? Talán az, hogy Orbán Viktor kormánya kulturális programok szervezésében segíti a diaszpórában élő honfitársait? A Körösi Csoma Sándor Program, a Mikes Program, a Petőfi Program a Rákóczi Program, a Balassi Intézet ösztöndíjai, hogy csupán néhányat említsek az Orbán Viktor által irányított kormány támogatásai közül, óriási erővel szolgálják a magyarság fennmaradását szerte a világban!

Hírdetés

Nos, Kedves Ditke és Tibi Pali, azt gondolom sokunk, nagyon sokunk nevében mondhatom, ÖRÜLÜNK, hogy eljöttek a mai megemlékezésre! (a szerepléstől ugyan eltekinthetett volna Ditke, ezt a teremben tartózkodott, zeneileg képzett barátaimtól hallottam)

Nagyon jó, hogy pártszervezői feladataikat látszatra bár, de félretették erre a vasárnap délutánra.

Láthatták, tapasztalhatták, hogy a sydney-i magyar ifjúság méltósággal ünnepel! Tanáraink a magyar iskolában hűséggel elkötelezettséggel tanítják a Sydneyben dolgozó magyar családok gyermekeit, ápolják nemzetünk nyelvét! A múlt esztendőben magyar nyelvi érettségit tett ifjú magyar leány ünnepi beszéde, hitvallása bizonyítéka az itt élő magyarság nemzeti önazonosságát hangsúlyozó magatartásának.

Boldogok vagyunk, hogy tanúi lehettek és hallhatták, hogy a nehéz munkában megfáradt idős asszonyok őszinte szeretettel tolmácsolják a Délvidék féltve megőrzött dalait és verseit, amelyekkel évről évre tisztelegnek Március 15. előtt.

Kérjük, ne nehezteljenek ránk, amiért nem mentünk és nem megyünk nemzetgyalázó politikai megmozdulásaikra! Nézzék el nekünk, hogy nem fröcskölünk vissza ízléstelen, magyar nyelvünket megalázó kifejezésekkel, amikor Facebook oldalukon a rég letünt kádári idők „visszasiralmait” látjuk.

Jöjjenek hozzánk bátran, tanuljonak tőlünk, gyermekeinktől EMBERSÉGET, HITET, ŐSZINTE TISZTELETET, s egy cseppnyi HAZASZERETETET!

Azonban… amennyiben pártszervezői feladatok bújnak meg látogatásaik mögött, ne pazarolják idejüket ránk!

Megvagyunk, és megleszünk Isten segedelmével Ditke áriái nélkül is!

Csak tiszta forrásból, tiszta lélekkel!

Áldást békességet!

Kicsi Gáborné, Csák Csilla

Magyarország polgára

 

 

 


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »