Átverés: lapos tányérban szolgálták fel a halászlét

Átverés: lapos tányérban szolgálták fel a halászlét

2015. augusztus 25-én új sorozatot indított az MNO. 1938-ban ezen a napon jelent meg a Magyar Nemzet első száma, s ebből az alkalomból múltidézésbe fogtunk. Keressék a 77, illetve 50 évvel ezelőtt megjelent cikkeket az MNO-n! Hetente többször is jelentkező válogatásunkban riportok, publicisztikák, interjúk, hírek sorakoznak majd az adott időszak számaiból, bepillantást engedve nemcsak a korba, de az azt bemutató Magyar Nemzet szellemiségébe is.

 

Amikor remeg az italmérő keze

Vendéglátó-ipari ellenőrzés Budapesten

A Budapesti Rendőr-főkapitányság társadalmi tulajdonvédelmi osztálya és a fővárosi tanács vendéglátóipart szakbi­zottságának társadalmi ellen­őrei szombaton este és éjsza­ka, mint „vendégek” látogatták végig a nagyobb éttermeket, eszpresszókat, bárokat. Tizen­hét helyen végeztek próbavásárlást, hogy ellenőrizzék, a vendég valóban az előírt súly­nak megfelelő ételadagot kapja-e, a fekete főzéséhez fel­használják-e a szükséges ká­vémennyiséget, vagy csak „szívvel” főzik, s a rövidita­loknál a kívánt mennyiséget töltik-e a poharakba.

Ferenc körút 44., a Kékmadár eszpresszó 1973-ban (adományozó: Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény) Fotó: Fortepan

Az ellenőrökkel mi is végig­jártunk néhány szórakozóhe­lyet, és azt tapasztaltuk, hogy sajnos a sorozatos ellenőrzés sem javított lényegesen a helyzeten: a 17 meglátogatott hely közül kilencben most is történt szabálysértés. Különö­sen a röviditalok mérésénél károsítják meg a fogyasztó­kat, átlagban 12-20 százalék­kal kevesebbet adnak a po­hárba.

A Visegrádi utcai Rigoletto presszóban a kávéfőzőnőnek az ellenőrzés pillanatában 12 deka kávé, azaz 23 duplához való nyersanyag hiányzott a készletéből. Valószínű, hogy ez a hiány később egyszerűen rendeződött volna: a vendé­gek feketéjébe került volna kevesebb kávé. A Berlin ét­terem bárjában nyolc féldeci gint rendeltek az ellenőrök. Minden pohárban 12 százalékkal kevesebbet kaptak. Így a nyolc féldecinél összesen már egy féldeci gint nyert az italmérő. A mixernő azzal vé­dekezett, hogy a hiányzó mennyiség olyan kevés, hogy ennyi a töltögetésnél is „el­csepeg”.

Az EMKE presszóban négy féldeci konyakot rendeltek az ellenőrök, poharanként itt 18-20 százalékkal kevesebbet mér­tek. A büfésnő szerint azért, mert olyan kimerült, hogy fáradtságában remeg a keze, nem tud pontosan mérni. A IV. kerületi Árpád üti Alpesi sörözőben is tíz százalékkal kevesebbet adtak a pohárba a rendelt konyakból, a Ferenc körúti Kékmadár eszpresszó­ban 14 százalékkal kevesebb gint kap a vendég, az Üllői úti Szimfónia eszpresszóban 12 százalékos a hiány.

Üllői út 65–67., a Szimfónia presszó 1968-ban Fotó: Fortepan

A rákospalotai Palotagyöngyében úgy látszik, hiába bün­tették meg szabálysértésért a legutóbbi ellenőrzés után Pin­tér Lászlóné italmérőt, mert most is tizenkét százalékkal kevesebb konyakot mért a vendég poharába. A mostani ellenőrzés óráiban éppen a Duna Cipőgyár dolgozói tar­tottak rendezvényt a Palotagyöngye éttermében, s a 15,60-as halászlé olyan „nagy adagnak” bizonyult, hogy a pincérek jobbnak látták lapos tányérban felszolgálni. Az elő­ző ellenőrzés során azt tapasz­talták ugyanitt, hogy a flekkennél 49,6 százalékkal, a rántott húsnál 31 százalékkal ki­sebb súlyú húst kapnak a ven­dégek…

Akiknél sorozatosan, egy­más után szabálysértést ta­pasztalnak az ellenőrök, ott már a vásárlók megkárosítása miatt bűnvádi eljárást indít a rendőrség. Így például eljá­rást indítottak a kaskantyúi Kossuth Tsz három budapesti borkimérésének vezetői ellen, mert a termelői bor helyett cukrozott, vizezett, hamis bort árultak. A Majakovszkij utcai kimérésükben 110 ezer forint­tal, a Szondi utcai kimérésük­ben 88 ezer forinttal, a Szeme­re utcai kimérésükben pedig 24 ezer forinttal károsították meg a vásárlókat.

cs. m. (1966. május 25., 5. oldal)

Erzsébet (Lenin) körút 2., az EMKE bisztró 1968-ban (adományozó: Magyar Rendőr) Fotó: Fortepan

 

Válogatta: Bittner Levente
Észrevétele, javaslata van? Ossza meg velünk, írjon a bittner.levente@mno.hu címre!


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »