Atilla fia, Csaba királyfi

Atilla fia, Csaba királyfi

A székely és a magyar nép eredettörténete szorosan kötődik Csaba királyfihoz…
*
Lezsák Sándor drámaírót a költő szülte. Az a költő, aki gyűjteményes, „Társai elmentek Megváltót nézni” című verseskötetében több műfajban is megnyilatkozott, hiszen a karakteres líradarabok mellett az ő tollából születtek az „Atilla Isten kardja” (1993) rockopera dalszövegei is. Nem beszélve korai, az emberiség rémuralmát, vagyis a rosszat abszurd körülmények közt megmutató színművéről, a „80 vödör levegő”-ről.

• Látomásos költészet? Látomásos valóságdarab! Lett légyen a téma akár ezredéves, akár mai.

Új színpadi műve, az „Atilla fia, Csaba királyfi” (2017) romantikus népszínmű 12 jelenésben – ismét a régmúltban kalandoz. A drámaköltő rengeteg szereplővel járja végig a Korezmia fővárosától (kezdőpont) Korezmia fővárosáig (végpont) tartó utat.

• Az Atilla teremtette aranykor visszaszerezhető-e, megtartható-e a Rómából és még ezerfelől jövő támadások ellenére?
• A Markolatáig Földbe Szúrt Kard, bűnbocsánatunk, tisztaság-próbánk katedrálisa nyújt-e olyan jövőképet, amelyben testvér és testvér már nem egymásnak farkasa, üldözője, hanem a teremtett jó hírnöke és megvalósítója?

A drámaköltő bravúros meseszövéssel – jórészt a föllelhető történelmi adatokra hivatkozva, de fantáziájának megannyi körével – olyan terrénumot teremtett, amelyen a család, a szeretet, az igazság, a hagyománytisztelet az alapkő. A rá épülő templom, mert összefutnak a szálak, Csaba királyfit szolgálja. Azt a magyari urat, aki erkölccsel kövezte a puszta homokját. Aki bátor következetességében is, megannyi megbocsátó gesztussal, gyöngédebb s talán megértőbb is apjánál, ám tisztánlátása ma is ránk sugárzó felelősség.

A versekkel is tűzdelt színmű egyszerű szépsége, „romantikája” nem más, mint emberség-mértan. Talán nem túlzó itt a szó – egyfajta boldogságforrás.
(Szakolczay Lajos)
*
A mű TARTALMA:

Hírdetés

I. RÉSZ:
• 1. Jelenés: Korezmia fővárosában;
• 2. Jelenés: A Meótisz szélén;
• 3. Jelenés: Verecke vad rengetegében;
• 4. Jelenés: A Bodrog közelében;
• 5. Jelenés: A Tápió mentén;
• 6. Jelenés: Az Ördögárok mellett;

II. RÉSZ:
• 7. Jelenés: A Pilisben;
• 8. Jelenés: A Tiszánál;
• 9. Jelenés: A Tisza-Maros szegletében;
• 10. Jelenés: Réka királyné sírjánál;
• 11. Jelenés: Korezmia fővárosában;
• 12. Jelenés: A Kárpátokban, Somlyó hegyén;

*
Az „Atilla Fia, Csaba Királyfi” című ezen kiadványt a fenti romantikus népszínmű 12 jelenése iránt érdeklődő, színház és történelem kedvelő olvasóinknak ajánljuk.

RENDELHETŐ!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »