Átépített nagyolvasztót avattak

A második kohó felújításával és üzembe helyezésével tudja kiszolgálni a piaci igényeket az ISD Dunaferr – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a kohóavató ünnepség után. Szijjártó Péter szerint a második kohó üzembe állítása az ott dolgozó több mint 5 ezer ember munkahelyét is hosszútávon biztosítja. Ezért is nemzetgazdasági jelentősége van annak, hogy a vállalat működését sikerült stabilizálni.  A tárcavezető kiemelte, hogy a Dunaferr a fejlesztéshez állami forrást nem vett igénybe. A mostani fejlesztés komoly lehetőséget jelent az európai piacon, ahol kohászat és acélipar területén is egyre erősebb a verseny.

A cég a jármű és autóiparban jelentős beszállítónak számít, valamint a paksi atomerőmű építésében is fontos szerepe lesz.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »