Aszadékat kárhoztatta a pápa – a kereszténygyilkos dzsihadistáknak bezzeg semmit sem üzent

A szíriai bombázásokért felelős emberekhez intézett fehívást Ferenc pápa a római Szent Péter téren tartott szerdai általános audiencián, kijelentve, hogy ezen tetteikért Isten előtt fognak felelni.

A katolikus egyházfő a “szeretett és mártírsorsú” Szíriáról szólva megújította korábbi felhívását, hogy a felek minden erejüket a civil lakosság védelmére fordítsák, amelyet kötelező és sürgős feladatnak nevezett.

Külön szólt a civil lakosságot sújtó bombázások felelőseinek lelkiismeretéhez, kijelentve, hogy nekik Isten előtt kell elszámolni.

A pápa a szavait hallgató huszonötezer ember előtt fájdalmát és aggodalmát hangoztatta az Aleppó városából gyerekek, betegek, idősek haláláról érkező “drámai” hírek miatt.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH), nevű kiterjedt szíriai aktivistahálózattal rendelkező emigráns szervezet szerint a legutolsó, szeptember 23-i bombatámadásban, amelyet a damaszkuszi kormányerők indítottak, legalább kilencven civil halt meg Aleppóban, köztük több gyermek.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »