Aszad csapatai elérték Rakka tartományt – három irányból közelítik az IÁ két fellegvárát

Behatolt a szíriai kormányhadsereg szombaton az Iszlám Állam (IÁ) legfőbb szíriai központjának számító Rakka tartomány területére – jelentette szombaton az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).

A kiterjedt szíriai aktivistahálózattal bíró OSDH szerint az orosz légierő támogatásával a szíriai kormányerőknek sikerült behatolniuk Rakkába, ahonnan 2014 augusztusában szorították ki őket az iszlamisták. A hadsereg csapatmozgásait az orosz gépek IÁ-célpontok elleni heves bombázása előzte meg a szomszédos Hama tartomány keleti részén.

A hadsereg pozíciójától keletre eső Rakka város gyakorlatilag az IÁ szíriai fellegvára, amelynek az iraki “testvérvárosa” Moszul. A két várost tartják a szervezet központjainak, elfoglalásuk elengedhetetlen az IÁ fölötti győzelemhez.

A szíriai hadsereg mellett az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció támogatásával bíró Szíriai Demokratikus Erők (FDS) nevű kurd-arab fegyveres ernyőszervezet van jelen Rakkában. Az FDS május végén indított offenzívát a Rakka várostól északi irányban elterülő területek felszabadítására.

Az iraki hadsereg eközben a Bagdadtól mintegy 50 kilométerre nyugatra fekvő Fallúdzsa városát ostromolja az IÁ iraki fellegvára, Moszul elleni kampány részeként, így elmondható, hogy a dzsihadisták központi területeit három irányból közelítik a szervezet legyőzését célzó haderők.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »