Árral szemben

A francia Riviérán történt gázolásos merényletről és a törökországi puccsról szóló hírek árnyékában született meg az a múlt heti kormánydöntés, amely szerint újabb 2,5 milliárd forintot csoportosít át a kabinet a 2024-es nyári olimpia budapesti megrendezésének pályázatára. Nem először – és vélhetően nem is utoljára – tesz ilyet a kormány: legutóbb az év végén határozott úgy, hogy társaságiadó- (tao-)pénzeket csoportosítanak át erre a célra. Akkor 15 milliárdra emelték a keretet, de úgy tűnik, ez is kevésnek bizonyult. Ráadásul ezek a vállalati adománynak tűnő összegek – amint arról többször is beszámoltunk – valójában átirányított közpénzek, amelyek jelentős korrupciós kockázatokat rejtenek.

Ennek ellenére sem érdemes beleesni abba az ellenzék által sokszor elkövetett hibába, hogy lélegeztetőgépek vagy stadionok árában kezdjük el méricskélni a rendezés költségeit. Vitathatatlan, hogy szükség van nagy és jelentős sporteseményekre Magyarországon. Egy végletekig megosztott nemzetnek – a normálisan működő egészségügy és oktatás mellett – kellenek a sportsikerek is. Az viszont nem mindegy, hogy milyen áron jutunk hozzájuk.

Itt van például a jövő évi úszó-, vízilabda-, műugró-, műúszó- és nyílt vízi világbajnokság, amely jelen állás szerint körülbelül kilencvenmilliárd forintjába fog kerülni az országnak. Pontos számot nem tudhatunk, olyan ugyanis egyrészt nincs, másrészt tegnap újabb százmillióval emelkedett a rendezési költség. Ennek ellenére nem az a kérdés, hogy jó döntést hozott-e a kormány, amikor – eredetileg a 2021-es, majd beugróként a 2017-es – világbajnokság megrendezése mellett döntött. A kérdés az, hogyan lett a közvéleménynek eredetileg 8 milliárdos beruházásként „eladott” vb-rendezés összköltsége ennek több mint tízszerese. Miért nőtt – Fürjes Balázs kormánybiztos állítása ellenére – folyamatosan a büdzsé, mint Rogán Antal Pasa parki lakásának mérete? A kérdések költőiek, hiszen sokkal egyszerűbb volt elfogadtatni a rendezést – mind politikai, mind kommunikációs szempontból – a sportszerető magyar közönséggel egy vállalható összegű költségvetéssel, mint azt mondani: egy 15 ezres modern versenyuszoda, a hozzá kapcsolódó budapesti és vidéki infrastrukturális fejlesztések, valamint a rendezés költségei összesen 100 milliárd adóforintba kerülnek. Feltéve, ha valóban ennyibe.

Emlékezhetünk, Lánczi András (akkor még a Századvég elnökeként) tavaly év végén azt mondta, „amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája”. Amikor milliárdok átcsoportosításáról, verseny nélküli közbeszerzésekről és haveri cégek helyzetbe hozásáról hallunk, nehéz elvonatkoztatni ettől a kormányzati szintre emelt filozófiától. Talán nem véletlen, hogy a Seszták Miklós fejlesztési miniszter vezette úszó-vb szervezőbizottsága az átláthatóság helyett a kontroll nélküli utat választotta. Lehet persze szemben úszni az árral, csak sokkal nehezebb, sokkal több energiát követel, és végeredményben sokkal többe kerül. Legalábbis nekünk, adófizetőknek.

Ráadásul az olimpiarendezés kapcsán már jóval nagyobb tétben játszhatnak majd a már most helyzetbe hozott érdekcsoportok. Ugyan maga a rendezés – a jelenlegi becslések alapján – ezermilliárd alatt marad, de az összköltség elérheti az 5-6 ezer milliárd forintot. A 20-30 százalékos korrupciós mutatóval számolva így akár 1,2-1,8 ezer milliárd forint is magánzsebekbe vándorolhat… Arról nem beszélve, hogy egy úszó-vb-hez hasonló költségnövekedésbe – akármilyen jól tudunk árral szemben úszni – már belefulladna az ország.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 07. 20.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »