Arisztokráciává válna az orosz elit

Arisztokráciává válna az orosz elit

Oroszország manapság a nyilvános térben mindenekelőtt a globális feladataira koncentrál, ambícióit azonban alapvetően hazai gyengeségei, a társadalmi átalakulás, a modernizáció lassúsága befolyásolja. Ezért a szeptemberi parlamenti választások előtt a politikai elit dinamikájáról, a megméretés tétjéről beszélgettünk az állami Összoroszországi Közvélemény-kutató Központ (VCIOM) igazgatójával, Valerij Fjodorovval.

– Pillanatnyilag úgy látszik, mintha Oroszországban nem lenne belpolitika. Míg évekkel ezelőtt mindenki szinte csak erről beszélt, addig manapság az ország nemzetközi szerepvállalása, sikerei és gondjai, a Nyugat és közte feszültté vált viszony állnak a figyelem középpontjában. Így aztán Oroszország majdhogynem észrevétlenül készülődik a szeptemberi parlamenti választásra. Lehet, csupán azért, mert ez a megméretés egyáltalán nem fontos az ország jövője szempontjából. Van-e tétje ennek a választásnak?
– Minden ennek ellentmondó jel ellenére van. Már csak azért is, mert ez a megméretés a másfél évvel később sorra kerülő elnökválasztás főpróbája. Az is nagyon érdekes, hogy hosszú-hosszú idő után először választanak az oroszok romló gazdasági trendek közepette. Utoljára ilyen lefelé tartó hullámon 1995-ben rendeztek választást. Még 1999-ben is egyfajta pozitív trend érződött az előző évi pénzügyi összeomlás után. S a harmadik fontos momentum, hogy régi-új rendszerben zajlik ismét a választás, azaz visszatértek az egyéni körzetek, ami lehetőséget ad egyfajta elitváltásra vagy legalábbis annak elindítására.

– Ez nagyon fontos momentum, hiszen Vlagyimir Putyin már 17 éve ül a trónon, s ez magában rejti a rendszer leülésének a veszélyét. A nyugati elemzők közül sokan már egyenesen a brezsnyevi pangáshoz hasonlítják a mai Oroszországot. Tényleg állóvízhez hasonlítható az ország, avagy igenis vannak legalább víz alatti áramlatok?
– Útelágazáshoz ért az ország. A kulcspozíciókat jó ideje őrző elit ugyanis folyamatosan idősödik, közben nőnek a gyerekek, és sokan szeretnék, ha ők foglalnák el a helyüket. Dagesztánban vagy Csecsenföldön ez meg is valósult, de ezt az utat járná még sok kormányzó. A jelenlegi elit az ideiglenességet ily módon állandósítaná, s válna arisztokráciává. Ez azonban komoly gondot jelent az országnak, hiszen ez a réteg a lakosság nagyjából 5 százalékát teszi ki, s akkor mit kezdjünk a maradék 95-tel?! Nekik is vannak gyerekeik, köztük rengeteg tehetséges és szerethető.

– Ismerős folyamat… Leállnak a szociális liftek, és széles társadalmi rétegek eleve vesztésre ítéltetnek. De térjünk vissza Oroszországba. Miben látja a különbséget az idősödő régi és a feltörekvő új elit között?
– Ez nagyon egyszerű. A nagy formátumú, erős akaratú apáknak mindig gyenge fiaik vannak. Így aztán minden elitnek szüksége van a megújulásra, olyan csatornák megteremtésére, amely a friss erők beáramlását biztosítja, a szociális lifteket működteti. Ellenkező esetben elsatnyul, kimúlik.

– S hol tart most e tekintetben Oroszország, működnek ezek a csatornák?
– Igen, de gyengén. S hogy ezt a problémát miként oldjuk meg, alapvetően meghatározza az ország jövőjét. Ettől függ ugyanis jelentős mértékben az ország élet- és versenyképessége. Eleve meghatározza a helyzetet, hogy Putyin már 17 éve van hatalmon, s egy vertikális rendszerben, ahol a fő hely foglalt, lejjebb is csak horizontálisan mozoghatnak vagy tartják a pozícióikat. Ennek azonban előbb-utóbb vége, s inkább előbb, mint utóbb. Mondok egy példát. Az orosz kormányzat védelméért felelős Szövetségi Őrszolgálat igazgatói posztjából nyugdíjba küldték az érinthetetlennek hitt, ám már 70 éves Jevgenyij Murov tábornokot, míg tavaly az államvasutak nagy hatalmú vezetője, Vlagyimir Jakunyin távozott. A régi elit minden erővel kapaszkodik a székébe, a váltás azonban ha lassan is, de halad. S ezt a folyamatot gyorsíthatják fel az egyéni kerületekben a rendszerbe bekerülő új arcok.

– Említette, hogy húsz év után először választ Oroszország romló gazdasági körülmények között. Hogyan éli meg ezt a társadalom?

– Úgy, hogy a hatalmi párt, az Egységes Oroszország kevesebb szavazatot kap, mint legutóbb.

– Ha jól értem, akkor a társadalom érzi a problémát, ám például a globális porondon elért sikerek miatt is hallgat?
– Ez nem elnökválasztás, így nem játszanak igazán szerepet a globális sikerek. A társadalom mindenekelőtt a saját életével kapcsolatban ad jelzést a hatalomnak, amelyre az elnöknek reagálnia kell. Meglátjuk, mennyire lesz erős ez az elégedetlenség.

– Ami azt illeti, az erőviszonyok alapvetően nem módosultak, hiszen a legutóbbi felmérésük alapján az Egységes Oroszország valamivel 50 százalék alatt van, a kommunisták és Zsirinovszkij pártja kapnak 10-10 százalékot, az Igazságos Oroszország nagyjából 5-öt, a többi párt azonban nem látszik. Mi van a parlamenten kívüli ellenzékkel?
– Ezek apró köröcskék, s attól, hogy a volt kormányfő Mihail Kaszjanov vezeti az egyik ilyen társaságot, abból még nem válik ellenzék. Ennek ellenére nagy figyelem irányul ezekre a csoportocskákra, mivel a vezető orosz újságírók hasonlóképpen gondolkodnak, és imádják őket a nyugati liberálisok is. Nincs azonban sem pénzük, sem befolyásuk, sem elképzelésük, sem szervezeti hálózatuk, s nem is akarják ezt megteremteni.

– Akkor a lényegi kérdés, hogy a nép miként reagál a gazdasági helyzetre…
– A társadalom arra vár, hogy Putyin megmondja, mikor fordul jobbra a soruk, s mit kell ezért tenni. Az emberek Putyinra hallgatnak, a politikai elit többi részében nem bíznak. S próbálják jelezni Putyinnak a problémákat. Nem a képviseleti rendszeren keresztül, hanem közvetlenül. Mint régen, amikor a cár bátyuskának írtak. A választás is ilyen üzenet lesz. S hogy miként reagál erre Putyin, leváltja-e például a kormányt, az a jelzés erősségétől függ.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 06. 09.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »