Apás hétvége

Megyek Eszterhez és a kislányomhoz Újpestre. Én a mindig frissen fodrászolt, főnözött hajú Eszterbe szerettem bele, akivé az egyetem meg a színház formálta. Ezt a tejfölszőke falusi lányt, akivé anyaként visszaváltozott, utána ismertem meg, az én szempontomból jó későn. Leszalad a lépcsőn, úgy fogad. Pólóban, tornacipőben és szakadt térdű farmerben, smink, Photoshop és kétezer wattos esztrád nélkül is imponál. Meg tud jelenni úgy, mint egy ukrán topmodell, de miért erőltesse, ha egyszer nem az. Eszköztelenül másként elragadó. Lófarokba kötve a haja.

Elgyöngülök, kezemet a derekán felejtem. Ő finoman ellök.

– Megőrültél, Alex?
– És most merre jár a barátod?
– Dubajban van, a könyvfesztiválon.
– Mit is csinál?
– Egy kiadó igazgatója. Mi ez a kötés a kezeden?
– Rácsuktam a kocsiajtót a mutatóujjamra.
– Mindig ez a rohanás, mi?
– Ja… Igaz, hogy soha többé?
– Mit soha többé?
– Olvastalak valahol. Állítólag nem akarsz többet színházban játszani.
– Hülyéskedsz? Itthon vagyok a gyerekkel.
– Szia, apa! Emelj föl tizennégyszer!
– Négyszer, jó? Renáta, te náthás vagy.

Egyéves koráig voltunk együtt az anyjával, és mostanában már nemcsak szombat-vasárnap láthatom, hanem az óvodába is én viszem néha. Három és fél éves. Rizstejbe aprított kukoricapelyhet reggelizik.

– Az oviban is csak egyedül szeret játszani – mondja Eszter. – Olyan kis édes magának való. Szerinted aggódjunk?
– Szerintem korai. Miért kéne? Én is ilyen voltam.

– Hogy nincs-e valami… bibi – suttogja.
– Szóval te hátat fordítottál a színpadnak – ironizálok.
– Lényegében igen. Csak én nem mondom ilyen súlyosan… Az az egy lépés, amellyel a takarásból a színpadra érek, az nekem olyan lett, mint a holdra szállás. Az utolsó évemben nem is kaptam semmilyen komoly ajánlatot. Ha valaki nem elég jó, elég hamar kicsinálják ezen a pályán. Te csak tudod.
– Tudom – mosolyodom el.
– De te jó voltál.
– Neked. Sőt neked sem. Elértem egy szintig. Odáig simán. De nem akartam, hogy utána minden szerep egy kis szégyennel, egy pici megaláztatással járjon.
– Tudod, ha minimum egy ember utál, akkor képes voltál legalább egyszer kiállni magadért.
– Nem csak azért utálhatják az embert. Jó, te nem hagyod bedarálni magad. Most forgatsz, ugye?
– Már csak forgattam. Az első évadnak vége.
– Biztos, hogy a te világod?
– Dehogyis az én világom. Nem is kérdés.
– Pénz?
– Az is. Tapasztalat. Meg pihenés.
– Agymunka nulla, gondolom.
– Nem egészen. Van időm magamon gondolkozni.
– Na látod, ez a különbség köztünk. Amikor régen hazaértem, én rögtön magam mögött tudtam hagyni a színházat. Nekiálltam főzni, mosni. Te meg nem. Ott pörög az agyadban tovább, igaz?
– Igaz. Nagyon szeretem benned, hogy ilyen normális vagy. Nincs időd túl sokat agyalni ilyesmiken.

Én bő két éve kiszálltam, mert meg akartam úszni. Túl hamar jött a gyerek, Eszter sosem volt belém szerelmes, össze sem házasodtunk. Szétszórt és szertelen, semmit sem talál az összevissza polcokon, mindent széthagy a lakásban, amivel engem nagyon könnyű az őrületbe kergetni. De tudom, hogy aki disszidál a családjából, és ezt a korszakot, ezt a babakocsis vesszőfutást nem teljesíti a gyermekei mellett, soha nem lesz teljes értékű szülő. Én pedig vergődöm ide-oda. Elköltöztem, és mégsem bírok elszakadni.

Nem bírok leválni Eszterről sem. Lehajol egy kiskanálért, megelőzöm. És megint rácsodálkozom a szépségére. A ruháit mindig maga választja, hétköznap legföljebb egy kis arcpírt és szempillaspirált használ, de jobban szereti, ha nem kell festenie magát. És voltaképpen boldognak tűnik a baba-mama körök, az ételfutárok, akciós bevásárlások meg a játszótéri anyák kezén körbekeringő gyerekruhák világában. Mert nem csak az a világ adatott neki. Hanem az új és nagymenő barátja is, dübörgő piaccal a háttérben. Állandóan együtt utaznak mindenhová, ez a hétvége kivétel.

– A legjobb smink a mosoly, nem igaz, Alex?

Kétszer volt Cosmopolitan-címlap, jut eszembe, először egyetemista korában, másodszor a barátnőmként. Őrült büszke voltam rá. És most is az vagyok.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 03. 26.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »