Antidogma – Amerika: álomból rémálom I.

Antidogma – Amerika: álomból rémálom I.

Barack Obama január 12-i beszéde az országa helyzetéről igazi hollywoodi produkció volt, amelyben a posztjáról idén leköszönő elnök hamisítatlan jenki magabiztossággal méltatta kormányzása „gazdasági eredményeit”.

„Aki azt állítja, hogy az amerikai gazdaság hanyatlik, az hazudik”.

Az alábbiakban tehát „hazug” tények és számok következnek az USA valós gazdasági, szociális, mentális állapotának érzékeltetéséhez. Mindenekelőtt tudni kell, hogy az amerikai gazdaságot a 2008-as válság óta lényegében a bankóprés (vagyis az ex nihilo pénzgyártás) működteti, akárcsak egyébként a második világháború után, azzal az alapvető különbséggel, hogy akkoriban a pénz a reálgazdaságba áramlott, napjainkban viszont a központi bankok által válságenyhítésként a piacokba „injekciózott” 10 billió dollárt a kereskedelmi bankok megfejelték csaknem 280 billió dollár spekulatív pénzügyi termékkel (ezek a hírhedt derivatívák).

Emlékeztetőül: a 2008-as válságot közvetlenül kirobbantó bóvli (subprime) jelzáloghitelek összértéke alig 640 milliárd dollár volt. Így a menetrend szerint érkező és minden eddiginél pusztítóbbnak ígérkező megakrach során nemhogy a bankoknak, de még az államoknak sem lesznek eszközeik a pénzrendszer összeomlásának megakadályozására. A bármiféle kontroll nélkül működő, úgynevezett árnyékbankrendszer (shadow banking) tekintetében is az amerikaiak az osztály legrosszabb tanulói, hiszen maga Stanley Fischer, a Fed alelnöke ismerte be, hogy „az árnyékbank teszi ki az amerikai bankszektor mintegy 80 százalékát”, míg más országokban ez az arány körülbelül 20 százalékos. (Fed’s Stanley Fischer: We still need to deal with the shadow banks, fortune.com, 2014. december 2.) Függetlenül tehát attól, hogy az összeomlás holnap, egy hónap múlva vagy egy év múlva következik-e be, azok számára, akik hajlandók informálódni, nyilvánvaló, hogy ami most zajlik Amerikában, az nem más, mint kétségbeesett próbálkozás a végső fizetési határnap késleltetésére.

Paul Craig Roberts közgazdász, a Reagan-kormány volt pénzügyminiszter-helyettese írja: „2015. április 3-án az Amerikai Munka-statisztikai Hivatal bejelentette, hogy 93.175.000 munkaképes korú amerikai nincs benne az aktív népességben, ami történelmi rekord. A gazdasági fellendülést minden esetben az aktív népesség arányának a növekedése jelzi. … ha az elcsüggedt (vagyis az állástalálás reményét feladó – G.I.) dolgozókat is beleszámítjuk a munkanélküliségi mutatóba, akkor a munkanélküliségi ráta jelenleg 23 százalék, nem pedig a hivatalosan feltüntetett 5,2 százalék. (…) Csak a pénzügyi szektor növekszik az USA-ban. A pénzügyi ipar részesedése a GDP-ben az 1960-as kevesebb mint 4 százalékról mára 8 százalékra nőtt. … a pénzügyi tevékenység nem termel, hanem fosztogat. (…) A Szovjetunió összeomlása volt a legrosszabb dolog, amely valaha az USA-val történt. A szovjet összeomlás két fő következménye pusztító volt. Egyik következmény az amerikai világuralom neokonzervatív hübriszének kialakulása, ami 14 év háborút eredményezett, 6 ezer milliárd dollár költséggel. A másik következmény egy szemléletváltás volt a szocialista Indiában és a kommunista Kínában, ezek a nagy országok ugyanis azzal válaszoltak a »történelem végére«, hogy megnyitották kihasználatlan munkaerő-kapacitásukat a nyugati tőke számára, ami az amerikai gazdasági hanyatlást eredményezte, egy óriási háborús adósság elviselésével küszködő gazdaságot hagyva maga után. Észszerű konklúzió, hogy egy ennyire inkompetens módon irányított társadalmi-gazdasági-politikai rendszer már egy harmadik világbeli ország.” (US On the Road to Third World, paulcraigroberts.org, 2015. október 29.)

Vajon az Egyesült Államok már valóban a harmadik világ része, vagy ez a sokkoló megállapítás csak egy frusztrált expolitikus minden alapot nélkülöző magánvéleménye? Mit mondanak hát az adatok?

Önmagukért beszélnek.

Az USA-ban 2000 és 2013 között megduplázódott a „koncentráltan mélyszegény zónákban” (high-poverty areas), vagyis nyomornegyedekben élő amerikaiak száma, és a „slumosodás” folyamata rendkívül gyorsan terjed. (The Resurrection of America’s Slums, theatlantic.com, 2015. augusztus 9.) 2008-ban az amerikai gyerekek 18 százaléka élt szegénységben, jelenleg már a 22 százalékuk. (Casey Foundation’s 2015 Kids Count Data Book) Csaknem minden második néger gyerek ilyen körülmények között nő fel. (Charts: The economic gap between blacks and whites hasn’t budged for 50 years, washing­tonpost.com, 2013. augusztus 19.) Az állami iskolai diákok több, mint fele olyan szegény családokban él, hogy iskolai ingyenétkezésre jogosult. (Study Finds Widespread Poverty Among U.S. Public School Children, nytimes.com, 2015. janár 16.) A UNICEF szerint gyermekszegénység tekintetében az Egyesült Államok a 36. helyen áll a legfejlettebb 41 ország között. (Child poverty in the U.S. is among the worst in the developed world, washingtonpost.com, 2014. október 29.) Már több mint 46 millió amerikai csillapítja éhségét az ún. Kiegészítő Étkezési Segélyprogram (SNAP) révén. Az „ételjegyre” (food stamp) rászorultak száma robbanásszerűen nőtt az öt legnépesebb szövetségi tagállamban. (Making America Fat and Lazy: How the Number of Food Stamp Recipients Has Changed Since 1981, economicpolicyjournal.com, 2015. augusztus 13.) Minden hatodik amerikai „küzd azért, hogy élelmiszert tegyen az asztalára”. Minden ötödik amerikai gyerek az éhezést „kockáztatja” (sic), a feketék és a spanyol ajkúak közül minden harmadik. (11 Facts About Hunger in the US, dosomething.org) A rekordszintre nőtt gyermekszegénység már 17 millió gyermeket sújt, és növekszik azoknak a száma, akik naponta éheznek.

(The children going hungry in America, bbc.com, 2013. március 6.)

(Folytatjuk)

Gazdag István – www.demokrata.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »