Ankara egyre inkább belebonyolódik a szíriai sokszereplős háborúba – Újabb török tankkonvoj lépte át a határt

Újabb török tankkonvoj lépte át a török-szíriai határt, s a megszállók főleg a Kurd Népvédelmi Egységek által korábban az Iszlám államtól visszahódított, illetve az általuk kiürített területekre hatolnak be. Az Eufrátesz Pajzsa fedőnevű török hadművelet keretében egy nappal korábban már behatolt tíz török tank Észak-Szíriába a kurdok – és csak részben az Iszlám Állam – ellen harcoló különleges egységek megerősítésére -, ám a ma reggeli dél-törökországi újabb merényletre hivatkozva Ankara további erősítést vezényelt a szomszédos ország területére – jelenti az AFP és az El-Maszdar el-’Arabi hírportál.

Aleppo kormányzóság területén az elmúlt órákban újabb török tankkonvoj hatolt be Szíriába. Az önálló entitást Szíria területén létrehozni kívánó kurdoktól rettegő törökök az Eufrátesz Pajzsa fedőnevű hadművelet kezdetén azt hazudták, hogy elsősorban az Iszlám Állam dzsihádista terrorszervezetet kívánják kifüstölni a szíriai Aleppó kormányzóság területéről. A fejlemények előzményeként a világi kurdok elkeseredett harcok után néhány nappal ezelőtt – akkor még amerikai katonai segítséggel – kiűzték az Iszlám Állam terroristáit Mánbidzs városból, ahol a polgári lakosság felszabadítóként ünnepelte őket.

Miután a törökök behatoltak Szíriába, először azt követelték, hogy a kurdok vezette, ám szíriai arabokat és örmény keresztényeket is magában foglaló, az Iszlám Állam terroristái ellen harcoló Kurd Népvédelmi Egységeket hagyják el Manbidzs városát, s a követelést Washington ráhatására (sic!) a fegyveres szervezet teljesítette, ám a törökök ennek ellenére másutt is támadják a kurdok állásait, így például a mostanáig az Iszlám Állam kezén volt Dzsarábulusz várostól délre.

John Kerry amerikai külügyminiszter ugyan már jó egy nappal ezelőtt – miután Washington látványosan hátba döfte az addig támogatott kurdokat – közölte Ankarával, hogy követelésének megfelelően a Kurd Népvédelmi Egységek visszavonultak egészen az Eufráteszen túlra, azaz a folyó keleti partjára. A valóság ezzel szemben az lehet, hogy Manbidzs városát elhagyták ugyan a kurdok, ám Aleppó kormányzóság más területein még jelen vannak, tartják magukat. Mert ha nem így lenne, akkor a törökök nem küldtek volna újabb tankkonvojt Szíria területére. Törökország elmerülni látszik a szíriai hínárban.

El-Kudszi – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »